A kamra

Ha a pince szentély, ha a pince a nyugalom temploma, ahol felüdülhet a lélek, ahol feltelhet a szű örömmel és elégedettséggel, akkor a kamra kisebb imaház, kápolna, a lélek szigete, a megnyugvás oázisa. A kamra ugyanis a pince kistestvére. Nem négy méterre a föld alatt, a ház alatt, hanem egy-két-négy vagy akár több méterrel is a föld felett, a lakásban, a lakásnak a legfontosabb, legkiemeltebb helyén, a konyhában, egy kisebb, de annál fontosabb és annál kedvesebb ajtó mögött.

A kamra olyan, mit egy tükör, megmutatja a belépőnek, hogy ki is a ház gazdája, ki is, milyen is a ház gazdaasszonya. Ebben a tükörben, közelről szemlélve, látszanak, akár egy arcot nézegetve, a legapróbb hibák, a forradások, a mitesszerek, a szem körüli szarkalábak. Látszik az, hogy ápolt-e, egészséges-e az ember, látszik az, hogy mos-e fogat rendszeresen, jár-e fogorvoshoz, fáradt-e, jókedvű-e, vidám-e vagy netalán haragos az illető. Kamra nélkül olyan lenne az életünk, mint a szeretkezés partner nélkül. A kamrában szétnézve kiderül, ha jó kedve van a háziasszonynak, a háziúrnak, kiderül, hogy mi a gazda véleménye az időjárásról, a hónapokról, az évszakokról, és megtudhatjuk, hogy ősz van-e, tavasz van-e, avagy nyár van vagy tél. A jó kamra attól jó kamra, hogy megvan benne minden, amire szükség van egy háztartásban. A polcok alatt borvizes palackok hűsölnek, odébb szörpök, fenyőrügy-szörp, bodzaszörp, fekete ribizli-, zsák cukor, kis kosárban friss zöldségek, zeller, petrezselyem, murok, karalábé, káposzta a vasárnapi zöldségleveshez, balról zsírosbödön finom disznózsírral, a sarokban pedig kis eperfahordó érleli a szilvapálinkát a hűvösebb napokra. A polcokon gombás, paszulyos zakuszkák meg különféle ízek, befőttek sorakoznak, málna-, eper-, szilva-, aztán különféle kompótok meggyből, szilvából, szőlőből, savanyúságok, uborka, paradicsompaprika, muratúra, vagyis vegyes savanyúság mindenféle ízletes összetevőből. Kis műanyag edényben savanyított káposzta, befőttes üvegekben laskagomba, rókagomba, szemcsésnyelű tinórú, kis vesszőkosárban dió, barna staneclikben szárított gomba ételt ízesíteni, vargánya, kenyérgomba, sötét trombitagomba, kis dobozokban pedig illatos gombaporok. Fehér vászontarisznyákban finomliszt, puliszkaliszt, szárazbab, köles, lencse, sárgaborsó bújik szorosan egymáshoz. Rudakról lelógó vörös és fehér hagymakoszorúk, fokhagymakoszorúk, száradó csípős paprikák piros és zöld füzére, télen itt himbálódzó sonkák, szalonnák, májasok, feltűrt húsok meg kolbászok. Egyszóval egy valamire való kamrában megvan minden ahhoz, hogy amikor belép az ember, akkor nyugalom és megelégedettség és valami megmagyarázhatatlan öröm töltse el. Mert a kamra nem remetebarlang, hanem a szabadság maga, ahol nem köt semmi minket a körülvevő világhoz. Itt sincsenek indulatok, gerjedelmek, nincs félelem, nincs fájdalom, csak ez a semmivel össze nem hasonlítható állapot. A kamra olyan, mint egy jól eltalált fehérnemű, mellnél csipke, alul patentes, vagyis olyan, amilyennek lennie kell, nincs az a végképp tönkre ment házasság, amit ne lehetne helyrepofozni ezzel. Nincs az a megromlott kapcsolat, amelyre egy valamirevaló kamra a takaros és előrelátó háziasszonyával ne hozna gyógyírt. Nem kell Ibizára menned, hogy jól érezd magadat. Egyszerűen csak bemész a kamrába, becsukod magad mögött az ajtót, és nem létezik az a kéjes érzés, amely felér azzal, amit ekkor érzel, amikor széttekint a szem, felnyúl a kéz és tölt egy kortyot magának a kisüstiből, levesz egy üveg szép piros paradicsompaprikát, megnézegeti, gyönyörködik benne, levág egy hüvelyknyi kolbászt, és ott helyben szépen, nagy élvezettel becsemegézi. Elnyomtathatod egy félpohárnyi finom borral is, a fehérből vagy a vörösből, de ha éppen vérpótlóra vágysz, akkor csak le kell nyúlnod a fekete ribizlis palackért. Elég néhány perc a feltöltődésre, máris jöhetsz ki, folytathatod napi teendőidet. A kamra a levegő, a felszusszanás, itt sem kell nézned a szirupos teleregényeket, nem kell törnöd a fejed, hogy honnan jön össze a telefonszámlára való. Itt is mindent elfelejtesz. Nincs az a legirgalmatlanabb közöny, amit itt fel ne lehetne számolni. A szem sorra veszi a jobb- és a baloldali polcokat, megvizsgálja a befőtteket, a savanyúságokat, megnézegeti a száradó kapor- és csombor-csokrokat, a szépen fehérlő ecetes tormákat, a zöld uborkákat, piros paradicsompaprikákat. Gyönyörködik a sötét trombitagombás, a sárga rókagombás vagy a fehér laskagombás üvegekben. Akkurátusan megvizsgálja a pálinkás butykost, az eperfahordóban sárgára érett isteni nedűt vagy a gyöngyöző Királyleánykát, és máris életmagra kap, ahogy errefelé mondani szokás, mintha az élet vizéből kortyintott volna egy felnőtt adagot. A kamrából kijövet úgy érzi magát a halandó, mint a hegedűvirtuóz koncert után, akinek a játékétól sírva fakadtak a menopauzás nők, aki csöpögő halántékkal lép ki a teremből, mert a négy húr, s a négy fal között hagyta a lelkét. Úgy érzi magát, olyan boldogság tölti el, mint a vadászpilótát, aki megúszta a hadgyakorlaton a gépe robbanását. Nincs az a sötét gondolatok sok-sok ágbogától kusza agy, amely ne kapna friss energiát, új impulzusokat a kamrában. A kamra úgy szippant, úgy ránt magába, mint aki kéjes dárdát döf önnön testébe. És az ember kéjesen adja át magát e műveletnek, végigborzong a hát, felgyorsul a pulzus, gyorsabban ver a szív, szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik, amikor ide, a kamrába beléphetsz megnyugodni, fellélegezni, és új erőre kapni.