Átjáró

A magunk mögött hagyott karácsonyi ünnepek és az elkezdett újesztendő akaratlanul is megállásra készteti az embert. Ilyenkor visszatekint az eltelt, elrohant, kihasznált, vagy elfecsérelt napokra-hónapokra, ugyanakkor előre is tekint vágyódással és várakozással, terveket sző és szebb jövőt álmodik. Janus, a kétarcú itáliai istenség egyik arcával a múltat fürkészi, másikkal a jövőt kutatja.

Nosztalgiával szemléljük múltunkat, hisz az idő múlása meglátszik arcunk ráncain, testsúlyunk gyarapodásán vagy csökkenésén, erőnk-egészségünk fogyásában, gyermekeink fejlődésén, beszédtémánk, érdeklődési körünk változásán, be nem teljesült álmainkban, meg nem valósított terveinken. Vagy épp ellenkezőleg: megszépülnek a kudarcok, felértékelődnek a csalódások, a kis és nagy örömök,  teljesítmények. Oly jó lenne megállítani az időt, oly jó lenne ha megelevenednének a csúcsélmények, bárcsak visszahozhatnánk a kellemes perceket, a boldog órákat, hisz megannyi ajándékkal, meglepetéssel, emlékezetes pillanattal lettünk gazdagabbak. És ilyenkor a  benyomásunk, hogy ezek örökre a múlté, ezek  soha nem térnek vissza, ezekről le kell mondanunk és el kell engednünk őket. Holott  már beépültek lelkivilágunkba, emlékeink részévé váltak, bölcsebbek lettünk és gazdagodtunk általuk.
 
Másrészt tényleg el kell engednünk a múlt eseményeit ahhoz, hogy az újaknak is helyet szoríthassunk. Mert ha csak a múltat akarjuk görcsösen magunkhoz ragadni, szorongatni és szüntelenül leporolni, félő, hogy lemaradunk a jelen és a jövő lehetőségeiről. Nem eshetünk abba a hibába, hogy  arccal a múltnak, háttal a jövőnek, csukott szemmel és szívvel állunk a jelen újesztendő kihívásai előtt.
 
Újesztendő a remény, a bizalom, az újrakezdés és az újratervezés ideje. Nem az esély latolgatásáé, hanem annak megragadásáé. Ezekben a napokban tegyük mérlegre életünket. Amíg van időnk, készítsünk sorrendet, rugalmas programot feladataink és tennivalóink között, figyelmembe véve: mi fontos, mi hasznos, mi kellemes. A lényeges dolgokban maradjunk egységesek, a vitás kérdésekben őrizzük meg önálló szabadságunkat, a fejlődés és változtatás képességét –, de mindenben gyakoroljuk a szeretetet.
Lesz, amit elölről kezdünk, lesz olyan is, amit folytatnunk kell, de jó, ha számot vetünk azzal is, melyik az az életterület, amit így tovább nem folytathatunk. Talán nem lesz olyan könnyű újjászületni, mint ahogyan a kutya lerázza magáról a vizet, vagy, mintha egy új kabátot öltenénk magunkra, de szívben, lelkesedésben, elhatározásban mindenképp jó megújulnunk, hiszen Isten áldása kísér. 
Végezetül Oravecz Imre  a Számadás az ó-esztendő végén c. verséből idéznék egy részletet:
 
"A termést betakarítottam,
a vetőmagnak valót kiválasztottam,
a házat megtapasztottam,
a ciszternát kitisztítottam,
az öntözőcsatornát megigazítottam,
a bőröket kicsereztem,
a szerszámaimat megjavítottam,
a bocskoromat megfoltoztam,
a tűzifát hazahordtam,
a gyógyító növényeket begyűjtöttem,
a feleségemnek kagylófüzért ajándékoztam,
a fiaimat vadászni tanítottam,
a törvényeknek engedelmeskedtem,
a tisztségviselőket tiszteltem,
a szertartásokon részt vettem,
                    ...
a földet megérintettem,
a jót megcselekedtem,
a rosszat elvetettem,
az élet útján tovább mentem,
 
bizakodva tekintek az új esztendő elé."