Bicska

Bicska nélkül nem ember az ember, nem férfi a férfi, legalábbis nem igazi férfi, csak szoknyák és Vesta kályhák körül lebzselő anyámasszony katonája, akinek  a Gyógyító kezek-, a Tudás fája-, a Család és egészség-kollekció meg a Jó konyha című színes receptgyűjtemény jelenti a mindennemű dolgok csimborasszóját.

Legalábbis ezen a vidéken, ahol élünk. Nekem elhiheti. A bicska itt útlevél és valuta egyidőben, borfokoló és lázmérő, és ami a legtöbb: evőeszköz, ami nélkül jól sem esik a szalonna, a hagyma, a paprika, a paradicsom. Egyáltalán semmi nem esik jól. Ha az illető véletlenül otthon felejtette, ne adj isten, elveszítette, fél ember ilyenkor, negyed ember ilyenkor, akinek hiába kap idegesen keze a bal zsebéhez (mindig balról a bicska helye), mert nincs ott semmi, következésképpen ő sem létezik már, csak félig, csak takaréklángon, csak félszegen és nyomorékon, akár a kivénhedt zsoldosok vagy a lóvé nélküli alkoholisták. Szédül ilyenkor, egyensúlyzavarai vannak, elvonási tüneteket észlel, keze remeg, szemöldöke idegesen ráng. Nem is fél, nem is negyed, hanem egynyolcad ember ilyenkor, mint a kezek-lábak nélküli hegymászók, a lebéklyózott hosszútávfutók, olyan, mintha nem lenne apja-anyja, nem lenne rokona, sem ismerőse, sem semmiféle jószága, ámen. Mert akinek itt bicskája nincs, azt nem csoda hát, ha titkos bú, ha titkos féreg foga rágja, nem csoda, ha elesett, ha tétova, ha reszketeg. Akinek nincs bicskája, az nem tudhatja, hogy mit jelent az igazi vágy, abból úgy zubog a hiány, mint az utcai nyomóskutakból a víz. Akinek nincs bicskája, az úgy áll a világvégi szélben, mint az út menti jegenyék, miközben mellette vakító jégtábláit sodorja a nagybetűs élet. Az nem érzékeli, következésképpen nem értékeli a finom nüánszokat, az nem is igazi, belső érzékelőkkel megáldott férfi, az előtt akár üvegrubintos melltartókban is rohangálhatnak a nők, mert fel sem fogja, észre sem veszi őket, és ilyenformán nem ér semmit az egész élete. Akinek bicskája nincs, abban nincs se részvét, se kíváncsiság: nem akarja tudni, hogy mi fáj, ha fáj másnak, nem akarja tudni, hogy más, ha örül, akkor minek örül. Akinek bicskája nincs, az olyan, mint az az orvos, akinek fogalma sincs, hogy mi a különbség a rutinműtét és a nagyműtét között, a rövidkaraj értő felszeletelése és az esztelen trancsírozás között. Akinek bicskája nincs, az nem is lehet valódi férfi, annak egy szava sem igaz, egy gesztusa sem, még a mosolya is hamis, megjátszott, mint azé a nőé, aki úgy eljátssza neked az orgazmust, mint aki húsz kerek esztendeje nem látott… férfit. Akinek  bicskája nincs, annak jobb, ha nyakában hordja a lakáskulcsát, az nyugodtan mehet szaunázni élete végéig valamilyen koedukált szaunába, ahol nyámnyila bankos legények meg kifutófiúk izzadnak együtt a lucskos, levegőtlen légben humánorientált külkeres nőkkel meg pironkodó filologista lányokkal. Akinek tíz éves koráig nem lesz halas bicskája, húsz éves koráig gyöngyház nyelű, kisvillás, kiskanalas kiskése, harminc éves koráig nem lesz bőrtokban szunnyadó tőrkése, negyvenig nem lesz egész bicskakölteménye, annak annyi, annak az életben már sohasem lesz semmije. Aki nem érezte soha a bicska utáni elengedhetetlen vágyat, aki nem tapasztalta azt a bizsergető örömet, amikor a finom kis jószág combjához lapul a zsebében, aki nem érezte azt a májat feszegető büszkeséget, amikor előveszi, ujjaival gyöngéden végigsimít a szarvasagancs nyélen, majd finoman kipattintja a pengét, megforgatja a napfényben pompázó, csillogó-villogó szerszámot, az nem is tudhatja, hogy mi az igazi férfiöröm. Mert az igazi bicska minden nap ugyanaz, és mégis más. Olyan, mint a jó bor, minden egyes nappal kap valami plusz ízt, valami plusz ragyogást, plusz patinát. S egy bicska akkor igazi, amikor megvan már ez a semmivel le nem írható patinája, akár a cigányasszonyok vetőkártyáinak a sok fogdosástól. Ilyenkor enyhe, barnás, olívsárgás árnyalatot kap már a csontnyél, fakóbb színt az acélrugó, és szinte szemmel látható a pengén egy-egy isteni szalonnázás halvány visszfénye, hiszen szalonna érleli az igazi pengét, és az az igazi bicska, amelynek finom paprikás szalonna kölcsönzi selymes, semmivel össze nem hasonlítható ragyogását. Egy jó bicska jó barát, feleség és szerető is egyszemélyben. Nem veszekedik, nincs baj, ha későn érsz haza, nem féltékeny, nem kell új bunda neki télire. Egy jó bicska jól elvan a bal zsebben a zsebkendő és a slusszkulcs társaságában. Nem követelőzik, nem álszent, nem szemforgató, nem hazudik, nem vezet félre. Egy jó bicska a leghűségesebb társ, megvéd a bajban, megetet, ha éhezel, sörödet felnyitja, botot farag neked, amire hajlott korodban támaszkodhatsz, bútort fabrikál, ha kell, egyszóval otthont teremt számodra. S akinek jó bicskája nincs, az nyugodtan elmehet tréningruhás gondnoknak, aki nap mint nap leszuszogja a napi két kilométert, s a napi négy decit, majd otthonkában, fején svájcisapkával minden délelőtt letörli az őzikét, halacskát, vágtázó paripát ábrázoló porcelán nippeket, majd bűzös ronggyal felmossa a lépcsőfeljárót, megtisztítja a vaskorlátot, hogy ragyogjon, mint a böjti fazék. Akinek nincs bicskája, az – nekem elhiheti – elmehet nyugodtan a gumigyárba, az rághat gumit, szopogathat olcsó keménycukorkát, és reggel, délben meg este fogyaszthat élete végéig híg tejbepapit, mert soha nem fogja megtudni, hogy mi az igazi, milyen is az igazi élet…