Zab a fülben

Minden nap érzem, ahogy egyre jobban felülkerekedik bennem a reménytelen konzervativizmus. Hogy kissé gyanakodva fogadok minden változtatást a régi, már elraktározott birodalmamban, miközben persze éhezek az újra. De néha csak papíron zizeg a lelkesedés. Onnan jut ez eszembe, hogy Barna Imre, az Európa könyvkiadó volt igazgatója, a kiváló fordító előbb leírta, majd interjúban be is harangozta, hogy újra fordította Salinger remekét, a Zabhegyezőt.

Ennek persze csak örülni lehet, hiszen milyen jót tett a nyelvi újraélesztés és pontosítás az Ulysessnek, az Útonnak, A nagy Gatsbynek, és nemsokára jön Nádasdy rímtelen Isteni színjátéka is. Szóval időről időre újra be kell tolni a garázsba a klasszikusokat, leengedni a fáradt olajat, kicserélni a fékpofákat. Milyen jól is fog mutatni majd az új szövegben a „behalok”, holott '49-ben minden nyelvi frissessége ellenére még a Holdban volt ez a kifejezés. Viszont annyira passzol a regény világához, hogy szinte csodálkozik az olvasók: eddig miért is nem volt benne? Illetve ott volt, lappangott, készülődött, és most Barna Imre oda is tette a helyére. Vélhetően így lesz ez majd több mással is, izgalmas felfedezés lesz összeolvasni majd a kettőt. Gyepes Judit 64-ben készült verzióját az ezredfordulós, csillogó-villogóval. Hiszen a szleng frissessége kulcskérdés a regény kapcsán: elevennek, ütősnek, szellemesnek kell lennie, márpedig a szlengnél szinte semmilyen regiszter nem avul el gyorsabban. Hanem a cím. Merthogy itt jön a bökkenő, és itt sír fel az olvasó lelke. Mármint az enyém, mert fiatalkorom meghatározó élménye volt a regény. Egyszerűen nem hittem el, hogy így is lehet szépirodalmat művelni, ilyen nyeglén, mégis komolyan, ilyen fesztelenül, mégis súlyosan. Annyira megtetszett, hogy külön kifejezést is fabrikáltam: ez olyan zabhegyezős beszélt ki belőlem Holden Caulfield, ha megfelelően lázadó helyzetet, hangulatot, helyszínt látott maga körül. És most ez tűnne el. Mert Barna Imre odáig megy el az igazításban, hogy már súrolja a blaszfémiát (ahogy azt az interjút készítő, egyébiránt költő és slammer Csider István Zoltán meg is jegyzi), és új címen jelenteti meg a regényt: Rozsban a fogó. Szó bennszakad, lehelletet megszegik. Mert értjük, hogyne értenénk minden okos érvét. A Catcher in the Rye valóban ezt jelenti, ráadásul a cím rettentően sokrétű: utal egy regénybeli jelenetre, ugyanakkor gyermekmondóka, Burns-versrészlet, rímel a baseballkesztyűre, amit Caulfield folyton magánál hord, mert az öccsére emlékezteti. Szóval, igen minden a Zabhegyező ellen szól, sőt a címválasztásba Barna Imre még a korabeli kultúrpolitikát is belelátja. Csakhogy nem hangzik jól. Soha nem vennék le a polcról egy olyan könyvet, amelynek ez a címe. Hirtelen kimondva nem is érteném, rozsban a mi? Mintha valami féreg mocorogna a rozsban. Nem a mezőben, hanem a gabonában. Miközben a Zabhegyező, ha merőben elüt is az eredeti címtől, a regény világát valahogy mégis lefedi, hűen adja vissza a hangulatát, ráadásul azonnal elkezd dolgozni a befogadóban. És ott is marad örökre. Persze vannak még effajta ferdítések, amelyek kimondottan jót tettek az eredeti mű magyar verziójának. Az ördög sarkantyúja izgalmas cím Somerset Maugham-tól, miközben semmi köze a The Moon and sixpence-hez (A Hold és a hatpennys). Meg is jegyzi ennek kapcsán Schöpflin 1930-ban a márciusi Nyugat-számban: „A tartalommal semmi összefüggésben nem levő, szeszélyes címet nem merték a magyar kiadásban megtartani; amire keresztelték, az a magyar cím kicsit ponyva-ízű.” A művet magát egyébként dicséri, a legjobb Maugham regénynek nevezi, amely épp olyan mélyre hatol, ameddig egy átlagolvasó követni tudja. Most akkor mi a jobb: a szeszélyes eredeti, vagy a kifejezőbb, hangulatosabb, vágykeltőbb, igaz, kereskedői szempontból is kívánatosabb félrefordítás? Egy másik cím is eszembe jut, ezúttal a filmes világból. Ridley Scott klasszikusát a nyolcvanas évek elején a zseniális A nyolcadik utas: a Halál címen engedték a magyar mozikba. A szerényebb és hűebb Idegen vagy Űrlény (Alien) vélhetően sokkal kevesebb nézőt vonzott volna, miközben ettől a címtől már a plakáton látva is felállt a szőr a gyengébb idegzetűek hátán. Talán ezek azok a kivételek, amelyekért maga a szerző is hálás lenne. Hiszen hogyan is játszhatna rá a baseballra, egy angol gyerekmondókára bármilyen sokrétű cím egy futballmániás országban? A fogó, úgy is mondhatnám, testidegen. Nem indít el semmit, legfeljebb a bújócskát hozzá játékba, ha már. Miközben úgy sérti a fület, mintha zabszem szorult volna bele: szúrósan, kérlelhetetlenül.


www.maszol.ro