Print this page

Levél írótársaimnak

Megeshet, hogy személyesen nem ismerjük egymást, mégis arra kérlek, olvasd el levelemet. Nem vagyok „különc”, legfennebb – alkatilag is – magányos. Baráti csoportosulásokhoz nem tartozom. De az írói létezésnek ez nem lehet akadálya, hiszen (Móricz után szabadon:) regényünket és gyerekünket „személyesen csináljuk”. Emberileg nem jó a magány; engem az életkörülményeim (is) erre ítéltek, és mindezt csupán azért kell most mentegetőzve felemlegetnem, mert úgy szólítalak meg, hogy személyesen talán nem ismerjük egymást. De tagjai vagyunk egy írószervezetnek, írói létezésünk környezete – a „helyzet” – azonos. 

Ezért fordulok most tagtársként Hozzád. A rendszerváltozás engem (szerzőként) a Magvetőnél talált, ott jelent meg könyvem a „fordulat” után (1991-ben). 1993-ban néhányad magammal megalapítottam az azóta is működő PONT Kiadót. Ezt meg azért említem, hogy jelezhessem: mind írói, mind kiadói oldalról – történeti alakulásában is! – eléggé széles rálátásom van a folyamatokra. A lényeg változatlan: az írónak lehetőség és szabadság kell az írásra; szükség van a művek életét biztosító kiadókra; és terjesztőkre, hogy a műveket a közönséghez juttassák.    

Kedves Írótársam! A rendszerváltozás óta szabályozatlan (sehogy, vagy rosszul szabályozott) helyzetben – távlatosan – még akkor sem érezheted jól magad, ha pillanatnyilag éppen nincs külföldi szökésben a kiadód, és az abszolút monopolhelyzetben lévő pár terjesztő valamelyike fizeti a járandóságot eladott könyveid után… De nem panaszkodni hívlak, hanem javasolok: 

írószervezetünknek te is jelezheted (megerősítheted!), hogy a kialakult helyzet rendezésre vár. Ahogyan az író a munkáját végzi, a kiadói és terjesztői munka is saját lényegét és hivatását kellene kiteljesítse. 
A kiadói és terjesztői tevékenységek (nemzetközi minták alapján) törvénybe foglalt szétválasztása elodázhatatlan Magyarországon. Nem arra gondolok, hogy a lényege szerint alkotás-elvű, kulturális értékképző, az íróért és közönségért ténykedő kiadó ne terjessze műveit saját eszközökkel is (bolt, internet, hálózat, találkozó stb.). De ugyanilyen fontos, hogy a gazdasági mechanizmusokba tagolódó terjesztő a saját feladatát kövesse. Ha a terjesztő terjeszt – és terjesztőként terjeszkedik! –, akkor az alkotás-elvű kiadók (írók!) művei  több árushelyre eljuthatnak, nagyobb (hangsúlyosabban értékelvű!) választékban, teljes magyar kitekintésben (ittenieket a határon túli közösségekhez, ottaniakat az anyaországi olvasóhoz juttatva). 

A helyzet sajnálatosan bonyolult, de Te is érzed, hogy mennyire dicsérendő pl. Peter Suhrkamp kultúra-elvű vállalása, aki magán ingatlanait adta el azért, hogy a teljes Proustot a német irodalom számára hozzáférhetővé tegye. 
És Te is megdöbbensz, ha azt olvasod, hogy a (szerte a világban támogatásra érdemesített) könyvkiadásból valami elképesztő helyzetben valaki futballcsapatot vagy gyárat vásárol.
Ha a kiadói és terjesztői (érdek)szféra szétválasztása  (negyedszázad mulasztása után) tovább késlekedik, akkor pár év múltán 1-2 család monopóliumává válik a fura magyarországi kiadói-terjesztői konglomerátum (melyben a – kultúra-semleges – monopólium-törvény sem lesz képes gátakat szabni). 

Javasolni szeretném, hogy az írószervezet – írói álláspontként – szorgalmazza a nemzetközi minták alapján a kiadói és terjesztési szféra „tevékenység- és cél-specifikus” törvényi szétválasztását.  Első lehetséges lépésként (kiadód is megteheti, ha – miként az írószervezet – írói-alkotói érdeknek elkötelezett!) a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének szétválasztását kellene szorgalmazni. Ennek nyomán például az Ünnepi Könyvhét az írói és kiadói megmutatkozás évi ünnepi alkalma lehetne újra.

Tudom, hogy végül elkerülhetetlen lesz a magyar kultúra érdekében a szétválasztásra törvényes megoldást találni; tudom, hogy beletelhet akár egy évtized. Annak is tudatában vagyok, hogy egyik-másik „kiadói-terjesztőileg” elkötelezett írótársam nyilvánosan nem fogalmazhat meg véleményt, legfennebb az írószervezetben. Arról is vannak elképzeléseim és tapasztalataim, hogy akár ezzel a levéllel mit vonok a fejemre. De a helyzetnek, a megoldásnak akkor is tudatában kell lennünk, ha ismert körülményeink között most nincs esély a változtatásra. (Egy éven át jártam az Irodalmi Kerekasztal heti üléseire – eredményét tekintve teljesen fölösleges volt az erőlködés.) Most annyit tehetünk, hogy legalább jelzünk. („Mi szóltunk?!”)

Adalékként, háttérként mellékelek egy levelet, amelyet a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnökségi tagjainak kényszerültem írni.* Az ott vitatott dolog megoldódott, tehát ez sem panasz – hanem egy „mechanizmus-leírás”, afféle látlelet (vagy létlelet). Igen, ÍGY létezünk a magyar konglomerátumban.

Nem panasz, nem követelés, nem pénzkoldulás a célja ennek a levelemnek sem, amelyet neked küldök, hanem jelzés az írótársnak. És a végére egy (piac-, pénz- és ideológiamentes!) adalék az amúgy ingyenes (és okos) törvényalkotásról: a két háború közötti Romániában csak az a (számlatömbbel, plakáttal, konzervborítóval stb. gazdagodó) nyomda kaphatott működési engedélyt, amely saját költségén kinyomott és bemutatott évi 2 eredeti könyvet/kiadványt. Az ipar (!) elindult műveket keresni, fiatal irodalmárok könyveinek, folyóiratainak tucatjai jelentek meg (érdekes módon évi 2 számmal!), és a román avangárd ezen a talajon létezett, és küldte a nagyvilágba Ionescu/o-t és társait…

Köszönöm, ha elolvastad levelemet, és Te is azt gondolod, nem lesz érdektelen legalább egy-egy írószervezetben halkan elmondani egy-két tényt.

Barátsággal üdvözöl, írótársad: Szávai Géza 


A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése Elnökségének

Tisztelt Elnökségi Tagok!

A (mindenkori) kortárs magyar irodalom – létezhetősége! – érdekében 86 éve létrehozott Ünnepi Könyvhét szellemét követve, a rendezvény Szabályzatával egyetértve fordulok Önökhöz – magyar íróként és magyar könyvkiadóként.
Ismert (mai) körülményeink között magyar író és a magyar irodalomért létező intézmény (kiadó) az évnek ezeken a napjain találkozhat olvasóival. Ez az oly ritka „megmutatkozás”: a primér magyar kultúrateremtő tényezők számára kínál közvetlen találkozási lehetőséget (egymással és az olvasókkal). Ezért a Könyvheti Szabályzat egyik „prioritás”- megfogalmazása máris korrekcióra szorul: NEM azt kell figyelembe venni, hogy egy kiadó hány könyvet publikál évente, hozzátéve, hogy úgymond „mindenekelőtt (hány) magyar szerző művét jelenteti meg”, hanem egyértelműen, „Ünnepi Könyvhét értelműen” azt kell rögzíteni, hogy hány „primér magyar mű” létrejöttét biztosítja évente; és sok (hány?) évre visszatekintve: folyamatként. 

Az értékközvetítő ügynökségek, fordításra-terjesztésre szakosodott intézmények, a világban 50-60 nyelven futó sikerkönyvek magyar kiadásában tevékenykedők – piaci és „mediális” – rendelkezésére áll az egész esztendő minden munkanapja, a nemzetközi könyvfesztivál, a terjesztőhálózatok „copyrightolt” rendezvényei stb.
A primér magyar irodalmi alkotások Ünnepi Könyvhetén (5 nap!) némely szereplők esetleg hiányzó önmérsékletét a – betartott – Könyvheti Szabályzat hivatott az elfogadott keretek között tartani. A PONT Kiadó 1993 óta ad ki magyar írókat, (ismeretterjesztésben hazai szerzőket), sorozatokat, folyóiratokat (a magyar gyermekkultúránknak szentelt egyetlen magyar folyóirat, a FORDULÓPONT 16 éve jelenik meg). Minden évben jelen vagyunk az Ünnep Könyvhéten, és (miként más, magyar irodalmat publikáló kiadókat is) ugyanazon a helyen találja az olvasó a sátrat; ez is szokást, folyamatosságot teremt, és nem mellékesen praktikus cél: magyar írók beszélgetései követhetők a színpadon. 
Ebben az évben azonban Önök, Tisztelt Elnökségi Tagok a PONT kiadó hagyományos, szokott (színpad előtti) helyét átadták vagy a GENERAL PRESS Kiadónak, vagy annak a csoportnak, amelybe nevezett kiadó újabban tartozik. A PONT kiadót a színpad háta mögé sorolták. Kérdéseinkre Zentai Péter igazgató kitérően válaszolt, közölte velünk: a Genereal Press most már egy csoport tagja, e változás nyomán illeti meg nevezett intézményt és „csoporttag-társait” – Önök szerint is, miként Zentai Péter közölte velünk! – a PONT Kiadó (közönség által megszokott) helye a téren. 

Tisztelt Elnökségi Tagok! Az Ünnepi Könyvhét szabályzatának „priorításai” között NINCS (még a szellemétől is idegen!) csoporthoz- vagy családhoz tartozási kritérium!    
De igenis számít az alkotói (magyar írói, kiadói) „személyiség” értékteremtő jelene, múltja (tehát számítanak a TÉNYEK!). A PONT Kiadó 1993 óta a magyar kultúra primér értékeket teremtő tényezője (tagja a MKKE-nek). Könyvheti „listás” kiadványaink száma sok évre visszamenően 7-8, idén 8 címet kínálunk az Olvasónak a listán. 

Sorolhatnám a tényeket, de viszolygok attól a szereptől, mintha például a tavaly „csoportosodott” és Önök által a PONT kiadó ellenében kedvezményezett General Press ellen szólalnék meg (honlapja, kiadványai és programja szerint nem a magyar irodalmi értékek létrehozása tölti ki a tevékenységét). De Kedves Elnökségi Tagok, a PONT Kiadó két évtizedes „hagyományban” kiérdemelt könyvheti helyének további – ez évi! – megtartása érdekében, a Könyvheti Szabályzat betartásáért, az Ünnepi Könyvhét szellemétől és a primér alkotás évi 5 napos megmutatkozás-esélyének megőrzéséért igenis, felszólalok. 

Különös tekintettel kell lennem a méltatlan, magyarázhatatlan, védhetetlen, és lám, mégis ismétlődő Elnökségi megnyilvánulásokra. A példák közül csupán az ideillőt (illő? bárhova?) említem: pár éve még azért kellett (miként most, akkor is szigorúan a tényekre alapozott) kifogást emelnem, hogy fél pavilont „ítélt meg” a PONT Kiadónak a Könyvheti Bizottság. 
Számok, tények, érvek hatása alatt Zentai Péter igazgató úr visszavonta a hibás döntést, és korrigálta a helyzetet. (Levelezésünk rendelkezésre áll. A többi, túl sokszor ismétlődő példáktól most – keserűség okán is – eltekintek.)  

Nagyon remélem, hogy Tisztelt Elnökség ebben a mostani helyzetben megtalálja az Ünnepi Könyvhét szelleméhez méltó megoldást.

Tisztelt Elnökségi Tagok! 
Azért fordulok személy szerint, egyenként Önökhöz, mert:
1) A kiadott kommüniké szerint „az MKKE Elnökségéből álló Könyvheti Bizottság” dönt (elnökségi névsor tehát azonos a bizottságival)
2) Az általam kifogásolt jelenségek (szemek a láncban) olyan dolgokra utalnak, amelyeket most már a közösség és nyilvánosság előtt érdemes, sőt szükséges megbeszélni – amíg végképp nem késő! 
3) Levelem és „folyományai” nyilvánosak lesznek, a Tisztelt Elnökségi Tagok döntését, annak indoklását, érveit köszönettel várom.

Budapest, 2015. május 7-én      

                                                
Szávai Géza író,
a PONT kiadó alapítója (1993),  főszerkesztője
www.szavaigeza.hu

 

 

© 2017 Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány