Egy rúgás tíz lej

A segesvári újközépkori sokadalomba számos fiatal vagy már úgy érkezik, hogy éppen egy utolsó sörre még futja a pénzéből, vagy már korábban elköltötte utolsó fityingjét (a schäßburgi új schilling neve), ezért aztán ki-ki úgy boldogul, ahogy tud. Elad ezt-azt magáról (akin még maradt rongy), vagy „kölcsönvett” holmikon igyekszik villámgyorsan túladni.

Az élelmesebbje: koldul. Ebben az egyben igazából középkori a buli. De koldustól alamizsnát? Leégett bandától sörre valót? Nem igazán sikeres vállalkozás. Az elkeseredés ötleteket szül. Mondhatni, a zsenialitás szülőanyja: a kétségbeesés. Egyik srác kartonlapra írta, hogy bombaüzletet ajánl. Egy rúgás tíz lej. Üldögélőbe. (Hogy finom legyek.)
No, erre mindjárt került „vevő”. És megvalósult, amit a reklám jövendölt: egyet fizet, kettőt kap. Csakhogy itt az „ügyfél” fizetett egyet, a „vállalkozó” kapott – kettőt. Volt, aki akkorát rúgott a szerencsétlen flótás hátuljába, hogy azzal az erővel kifordíthatta volna sarkaiból a nemzetgazdaságot. (Ha ezt a munkát a „reformkormányzatok” jóelőre már el nem végezték volna.)
Mindegy, a bolt egy kis időre bevált, a segge hozta a dohányt.
Mikor aztán valami futballista banda érkezett és száz lejre óhajtott seggbálozni, a sajgó ülepű vállalkozó felmarkolta a dozsót, és villámgyorsan kereket oldva szívódott fel a sokaságban. 
Nincs mindenkinek ilyen oltári mázlija. Egy másik fickónak az jutott eszébe, hogy fütyül a világra. Nosza, szájába vette a sípot, és szakadatlanul süvöltözött vele.
Közben egy papírra ő is felírta: „Ha adtok egy ötöst, abbahagyom.” Ha nem, megdögölhettek.
Nos, a tömeg úgy döntött, inkább a síphalál. A forgatagban amúgy is borzalmas a zsivaj.
A srác egy darabig még csinálta, aztán eldobta a papírt, és egyéb pénzszerzési lehetőség után nézett.
Érzésem szerint ez a két epizód voltaképpen faramuci politikai parabola. Politikusaink jó része is akként népszerűsíti magát, hogy folyton a fülünkbe fúj. Sőt dudál, kürtöl, harsonáz. 
Trümbicál veszettül.
Egy-egy szavazatért. De a fülünk már úgy néz ki, akár olvadáskor a hócipő. Inkább megsüketülünk, mintsem pénzt áldoznánk a hülye bakteri trükkre.
Ellenben. Ha a leggajdolóbb, legharsogóbb, a legtöbbet ugató show-hiénák, tévésakálok kiraknák az ülepüket a Város piacára (vesd össze: agora), és ezt filoméláznák stábjukkal együtt: „Helló, derék szavazók! Jámbor és tisztességes dzsigitek! Egy rúgás – egy szavazat!” –, hát, hölgyeim és uraim, százat egy ellen, hogy ámbár a futballstadionok nem telnének meg hirtelen, viszont Románia labdarúgása igazi tömegsportként igen látványosan jutna csúcsra; és a szuper csukák iránti kereslet is az égig ugrana!