Láng Orsolya Debüt-díjához

A kabala-vakondtól a Tejszoborig

„Csak arról tudok írni, ami megérint, és csak addig, ameddig érdekel”, mondja magáról Láng Orsolya egy vele készített interjúban. 
Bogarásszunk csak egy kicsit a szövegeiben, hadd lássuk, szaván tudjuk-e fogni.
Használjuk fel példának két, fél évtizeddel ezelőtti verssorát:
„...egy egér elmélyülten tanulmányoz egy egérfogót.
Egészen elvész tenyerében, amint értenivágyásával fölé hajol.”

Vajon mi érintette meg Láng Orsolyát ahhoz, hogy ezt a két sort leírja? A gondolkodni tudó, információt szerezni óhajtó egér? Az egérfogó, mint számára a végzet eszköze, amelynek tenyerében elvész? A tudásszomj, amely általában a gondolkodót, a mi esetünkben az egeret jellemzi? Más szóval: az élő lény, esetleg a tárgy, amihez köze van, netán a fogalom, ami e kettőt ebben a kontextusban egymáshoz kapcsolja? És meddig érdekli? Csak ameddig leírja, így szabadulva meg a heveny töprengéstől? Vagy érdeklődésének ideje végtelen, és azért is veti papírra, mert úgy hiszi, e pici mozzanat jelentősége akár örök érvényű is lehet?
Ne akarjunk erre itt és most válaszolni. Ne tévesszük össze a szerzőt az éppen megjelenített lénnyel, még akkor sem, ha tudjuk, végülis minden alkotó minden művében önmagát mintázza. Tekintsük ez utóbbi tapasztalatot természetesnek, Láng Orsolya sem gondolkozhat művének esetleges megcsodálója fejével. Ne is keressük tehát magunkat sem ebben a két verssorban, sem a többiben, sem prózáinak különös történeteiben, sem megfogó rajzainak vonalaiban, sem a kitalált és elkészített izgalmas animációiban. Ezeknek forrása úgyis mind-mind az ő gondolkodása, világlátása.
Világlátása, mondom, s ez nagy szó, sok mindent átfogó fogalom, különösen amikor ilyen fiatal emberről, tételesen fiatal lányról van szó. (A lányt nem egy hímsoviniszta elfogultságával említem, ez nálam a tisztelő rácsodálkozás jele.) És e kijelentés nem az én nagyotmondásom, és főleg nem egy első kötetes író édemtelen fényezésének eszköze. Ki merem mondani, mert tudom, Láng Orsolya önmaga erejéből gyűjtötte ki a hozzávalót, hogy elmondhassa magáról, mi meg róla: senkitől nem ihletődött illetéktelenül ahhoz, hogy úgy lássa a világot, ahogy. Nagy út van mögötte a kínok nyomán elveszített kabala-vakondtól, az utána maradt ürességtől, hiányérzettől a frissiben megjelent Tejszoborig, a mindent-kipróbálni-csermelyektől az igazi irodalom mély tengeréig.
Kevés első kötetesnek sikerült ez, neki igen. Mert azt tudja íróként, amit a legjobb mesterektől tanulva sem lehet elsajátítani: láttani tudja elvontan, mégis képiesen, árnyaltan, ugyanakkor tömören mindazt, amit átélt vagy átélhetett volna. Legegyszerűbb, hétköznapinak tűnő apró történeteiben is ott a kontraszt, ott feszülnek egymásnak az ellentétek, oda sűrűsödik be mindaz, ami az életben a kibeszélés nélkül feloldhatatlan. És ez független attól, hogy a Tejfogakban felelevenített gyermekkor eseményeiről van szó, vagy a Tenger és a Tejköd szerelemi történetéről. Mint a versében is az egérfogó, prózájában is különös hangsúlyt kapnak a tárgyak, az ember életének e nélkülözhetetlen eszközei, de az élő környezet – kertek, veteményesek, lugasok – is, mint olyan helyszín, ahova bele tudjuk képzelni az egérfogót és az azt tanulmányozó egeret. Valóság, mese és álomvilág keveredik a legváltozatosabb arányokban, belénk simul ez a világ, mint meleg gyermekfej az anyatenyérbe, és mire odafigyelnénk, hogy olvasás közben mibe is csöppentünk bele, elsodor a szöveg a maga egyszerű teljességével, a nyelv erejével, s amint elkezdenénk azon elmélkedni, hogy Láng Orsolya szerint mi történik az emberi testben vagy azon kívül, túltesszük magunkat a megismerhetetlenség kétségbeejtő tényén, mert elhisszük a szerzőnek, hogy az ember tulajdonképpen másra sem vágyik, mint arra az állandóságra, hogy mindig tudhassa, mire való az egérfogó, és hogy nekünk, ember-egereknek, rengeteg még a tanulnivalónk annak működéséről.
Hiszem Láng Orsolya fokozatos megdicsőülését az irodalomban, és azt is, hogy előbb-utóbb kapitánya lesz valamelyik nagy hajónak a már említett mély tengeren.


Elhangzott az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány díjkiosztó ünnepségén, 2015. október 3-án, Székelyudvarhelyen