Szürke reggel

Ma reggel szürke volt az ég. A Város fölé vastag felhőtakaró terült, eltakarva az Északi Dombot, a tornyok hegyét, de még a magasabb tömbházak tetejét is. A Nap sehol sem látszott – Várost szürke, szórt fény terítette be. Igaz, az Utakon égtek az autók lámpái, de a nehézkesen araszoló, hörgő gépek által kiköhögött füst, és a tisztátalan Utakról felkavart szürke porfelhők megakadályozták azt, hogy a vasszörnyetegek szúrós pillantásai keresztüldöfjenek a szürke, levegőt és lelket szennyező pamacsokon.

Emiatt sötét volt, és minél inkább közelebb értem a Város Szívéhez – amely lassan már csak egy haldokló erőlködésével pumpálta artériáiban a kénköves gőzt okádó, hörgő motorú masinákat – annál inkább homályosult el előttem a Világ. 
Az dübörgő Gépek tompa zaján csak a szürke fellegekre fekete sebeket hasító varjak éles károgása ejtett repedéseket, és néha-néha kéken belecsattant egy-egy mentőautó kétségbeesett üvöltése. Az eltévedt sirályok sikításai elhaltak a nyomasztó, alacsony, szürke felhőkben.
Szürkén dübörgött a Város, befeszítve a dobhártyákat, elhomályosítva a szemeket, elködösítve az elmét. Szürkén baktattak az emberek, szürkén álltak meg a Jelzőlámpák megszürkült fénye előtt és szürkén indultak tovább, ki tudja, hová...
Szürke tömeg hömpölygött a Járdákon, szürke füstbe burkolt szürke utak mellett.
Én is a szürke aszfaltra szegezett tekintettel baktattam Lefelé. 
Ám amint leértem az Út aljára, a szürke aszfaltból kiemelkedő, tagolatlan, szürke betontömbökből összerótt Templom szürke porral lepett füvű kertjében két embert, egy időset és egy gyereket láttam mozogni. Szürke ruhájuk miatt szinte beleolvadtak az idomtalan betonfalakba, ám az alig másodperctöredéknyire odairányított pillantásom valami furcsát, szokatlant észlelt. Olyasmit, ami erősen elütött a Város fojtogató szürkeségétől, olyasmit, ami meglepett, ami hirtelen magához ragadta a teljes figyelmem. Az Öreg és a Gyerek ugyanis Színekben jártak, Színeket emeltek fel és tettek le... Távolról nem értettem, hogy mi történhet a Szürkére Épült Katedrális kertjében, így közelebb mentem. És lassan erősebbé váltak a színek: égővörös foltok izzottak fel a lábaiknál, halványzöld zuhatag oltotta ki őket, citromsárga vidámság villant ki a szürke poros fűből, meleg narancs és barna színek simogatták a retinákat. És még mindig nem értettem, így közelebb léptem. És hirtelen megláttam, hogy mind az Öreg, mind a Gyerek a lehullt faleveleket gyűjti össze, és teszi el. Az Öreg egy koszos, szakadt zsákba, a Gyerek az iskolástáskájába gyűri a Fák Ékességét.
És az Északi Domb fölött már készülődtek a hófelhők, hogy végleg eltakarják szürke porral szennyezett pelyheikkel az Év Utolsó Színeit.