Akivel találkoztam

Milyen volt Széchenyi kézfogása?
Mióta az eszemet tudom, rendkívüli módon érdekeltek az ilyenek. Ady hangja, Camus illata, Van Gogh nevetése. Emlékszem, mennyire megörültem, mikor valamelyik aradi vértanú naplójából megtudtam, hogy a távcsöve tokjába pisilt a fogságban.

Szívesen pipáztam volna Mikszáthtal, kávéztam volna Gertrude Stein-nál, hallgattam volna Wilde sziporkáit, és ittam volna Dosztojevszkijjel vagy Muszorgszkijjal. 
Milyen volt Zrínyi vagy Caravaggio dühe? Hogy ült az asztalánál Dickens? Réz Pál elmeséli, hogy Déry a halálos ágyán József Attila kicsi kezét emlegette.
Hogyan volt EMBER a nagyság? Nem a tablón mondatozó vagy a bőrkötésben díszelgő, hanem ÉPPEN Ő? Nem Mozart, aki satöbbi, hanem MAGA Mozart?
Egyetlenegy esetben nem jutott eszembe ez a kérdés, fel sem merült bennem, ma ébredtem rá: Jézus esetében. Azt hiszem, azért, mert ő annyira ember AMÚGY IS, hogy nincs szükség erről ábrándozni. Mintha már találkoztam volna vele.
Remélem, ha tényleg találkozom vele, fel fogom ismerni.