Print this page

Április üzen

Ha még találni világnyira tágult nagyfalunkban tiszta termőföldet s ugyanilyen levegőt, reneszánsz kori költőnkkel lehetne mondani ma is, hogy a „mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél.” Igaz, az sem állítható teljes bizonyossággal, hogy a tiszta, érintetlen természet jelentene mindennél kedvesebb, azaz mindenek fölött álló értéket a mai világban.

Világméretű és hosszú távú tervek, hogy ne mondjam, projektek vannak ugyan, például a vizet, egyáltalán a kék bolygót illetően, de a mindennapi tapasztalat sok esetben igen lehangoló, a gyakorlat mintha éppenséggel fittyet hányna ama jól hangzó, sőt helyénvaló és égetően időszerű elvekre és elképzelésekre. Fodrozódó s folyton csevegő patakok, méltóságteljesen haladó folyók vizében általában nem halak villantják meg magukat napfényes időben, hanem pillepalackok tömkelege sodródik a felszínen, aztán rétek, domboldalak, majálisozó, de még kishazánk búcsújáró, mondhatni szent helyei is csillogó szeméttel, az emberi nemtörődömség „csecsebecséivel” vannak tele, nem is beszélve a zöld fűben „illatozó” benzin- és gázolajfoltokról…

A levegőn kívül manapság nálunk is szinte mindenhez – s mindennek az utánzatához vagy helyettesítőjéhez is – üzletben, piacon, de egyéni terjesztőkön meg – nem valami nagy figyelmet érdemlő nyelvi leleményről tanúskodó szóval élve – webáruházakon keresztül juthatunk hozzá, szépen csomagolva, dobozolva, palackozva, s mivel ez így megy, mindent árunak tekintünk, éspedig olyan, ideig-óráig tartó szükségletnek, amelyre általában nem sokat ad az ember. Különben ma már a szükségletet is egyre inkább a piac, a kínálat, illetve a reklám gerjeszti, ahelyett, hogy a fogyasztó szabná meg. Ezért nemritkán szemétként végzi az így megvásárolt áru, hasonlóképpen díszes csomagolása. Utóbbi általában tartós szemétként, minthogy ama „nemes” anyag nem nagyon igyekszik felbomlani semmilyen körülmények között. Időt álló szemetet termel múló értékű áruból sok esetben a fogyasztói társadalom!

Nem hirtelen robbanó taposóakna, hanem lassan ölő méreg sok-sok vegyszer is, amit egyrészt saját kezűleg juttat az ember saját szervezetébe, másrészt a termő talajba, a vízbe s a légkörbe. Ezért érezhetni ma kivételes alkalomnak, ha valahol belengi a tájat a mezőnek ama jó illata, s ha csillogni látjuk az égnek ama szép harmatát, amelyet egykoron kiváltságosak és mindenből kirekesztettek egyaránt élvezhettek. Ilyenkor, „fűhúzó április” (Szabó Gyula) havában erre is gondol emberünk. Aki megkeresi az alkalmat, s élvezni tudja fű, fa, föld „társaságát”, fogalmat alkothat, milyen teremtő erőről tanúskodik minden, mi él. Mintha az embernek üzenne az elvetett s földben csírázó parányi mag, a tavasz érkeztével sarjadó fű, továbbá dagadó rügyei bokroknak, fáknak. Nincs ideje s helye késlekedésnek, helyben való topogásnak, mert minden óra, minden nap feladatok elé állít, s nem térhetsz ki azok teljesítése elől. Nézzétek, percenként, óránként tesszük, mire egy láthatatlan, de létező erő által képesek vagyunk: a tápláló anyaföld sötétjéből fényre törünk, törékeny, zsenge rügyekből zöld lombot és termést hozó virágot növesztünk…

Ha akad még, ki nem megy el érzéketlenül fű és fa mellett, ki figyelni tud erdőre-mezőre, s ki próbálja megérteni ezek szó nélkül is világos üzenetét így áprilisban, sőt képes hozzájuk hajolni alázattal és segíteni az élet kibontakozását, a mindennapok csodájának lehet tanúja. Eltökéltségről, szerénységről vehet példát, viszont tétlenségről, kevélységről, fontoskodásról, fölösleges erőfitogtatásról nem. Bizonyára Rilke szavai illenének ide: „Változtasd meg éltedet!”

© 2017 Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány