Akkor hát ünnepeljünk!

Az utóbbi években megszokhattuk, hogy április 11-én a magyar költészet napja van. Aztán, akik nem tudták, azok megtudták azt is, hogy József Attila születésnapja ez a jeles időpont, ennyi haszna kétségkívül van az ünneplésnek, bár egyre nehezebb eligazodni az ünnepek között, hiszen minden nap valaminek a világnapja, évfordulója, jubileuma kerül megünneplésre, szinte kötelező jelleggel.

A víz, a Föld, a kiskutyák, az introvertáltak, a rejtvényfejtők, a pipázók, az epilepsziások, a dj-k, a falusi nők, a spam-ellenesek mind-mind kisajátítottak egy-egy napot az életünkből, sőt, világnappá avanzsálták ezeket,  pedig... És nem beszéltünk még az egyházi, a nemzeti és állami ünnepekről, a személyes és családi jeles napokról.
Szóval, nekem túl sok. Álságosnak és képmutatónak tartom ezt is, mint annyi más közösségi emberi megnyilvánulásunkat. Hiteltelen, azon egyszerű okból is, hogy maga az ünnep természeténél fogva mást jelent: régen, amíg tényleg azonos volt önmagával a fogalom, az elsődleges szerepe az idő tagolása volt, az idő folyamának megállítása egy pillanatra, kiszakadás a hétköznapiból, mágikus cselekvésekkel, rítusokkal átszőtt, igazi jeles alkalom.
Ha igazi mérleget akarunk: beszédes tény, hogy a társadalmi ünnepek mennyire megszaporodtak a többiekkel szemben: értékvesztett, kétségbeesett, ide-oda kapkodó társadalom lettünk, amelyik ezzel a tartalmatlan és gyenge mágiával kapaszkodik a létezésbe, s nem utolsó sorban az ünnepeket sajátítja ki üzleti célokra. Ma már kevés ünnep van, amelyen ne lehetne kapni az alkalomhoz illő pólót, hűtőmágnest, bögrét, vagy amelyre a részvételi díj mellett legalább egy ebédjegyet ne lehetne váltani. Ez van.
Ez van a költészet napjával is. Kötelező iskolai és társadalmi program lett, vagy hallgatólagosan, vagy hivatalosan, de mára előírás a költészet napjának megünneplése.
Aggasztó, szomorú kérdéseket felvető alkalom ez, hiszen a divatos világnapozás kavalkádjában jelentéktelen, tartalmatlan, elsatnyuló és unalmas alkalommá válik a többi mellett.
Hogyan lehet olyanokkal megünnepeltetni a költészet napját, akik például nem szeretik a költészetet? Megvannak a megfelelő tapasztalataink arról is, hogy a nemzeti ünnepeink sem egyformán érintenek meg mindenkit, sőt, egy Valentin napi eseménysorozat is mennyire megosztó és jobb helyeken milyen érdektelenséget generál.
Mitől lesz más az a nap, az ünnep, vagy maga a költészet, ha épp egy költősimogató délután vagy irodalmi est keretében előhúzunk egy kortárs költőt és odatesszük felolvasni?
Mi van velünk és a kortárs költővel az év többi napján? Mi van a költészettel?  Vagyis, az alapkérdés az, hogy kinek fontos ez. Mert fontos. Nagyon. De nem így, hogy egy ilyen kitüntetett napon a magyartanárnő vagy a művelődésszervező egy meghívással le is rótta az éves vállalásait a költészet előtt. Vagy bárki, aki arra adja a fejét, hogy költészet napi programokat szervezzen.
„Az ismeretlen tűzvészbe nyúlni ki merészel?” – olvassuk Pilinszkynél az idevágó gondolatot, amely a jóérzésű és tisztán értékelő embert óvatosságra inti.
Szóval, költészet napja. Bizti?


www.unitarius.org