Keréken guruló Reggel

Ma reggel, amidőn csendesen ballagtam az Kicsi Utcában, hirtelen-nagy sebességgel elsuhant mellettem egy Kerékpáros. Száguldott, szinte repült – csak úgy hajladoztak a fák ágai, csak úgy hullámzottak a bokrok a menetszéltől. Az Úttestről meg tucatjával menekültek el a lompos farkú, félkorcs angóramacskák, amelyek amúgy rá sem hederítenek a gyalogosokra, és megvető pillantásaikkal űzik ki felségterületükről még az Autókat is.

Surrogtak-pörögtek a kerekek, kattant a váltó – hiába cibálta a Télutó Hűvös Lehelete a Kerékpáros kabátját: megállíthatatlan erővel törte szét maga előtt az Északról érkező, hideg légfalakat.
Olyan gyorsan végigszáguldott a Kicsi Utcán, amelyen én a kétfogatúmmal (gyítefakó-gyíteszürke...) is alig két perc alatt végig tudok menni, hogy az Utcát záró, lejtős kanyar aljában is megváltozott a téridő szerkezete.
Aztán, amint haladt Lefelé – szem alig tudta követni –, hirtelen Valami történt: nagy csattanás tépte szét a nyíló rügyek sustorgásával kitöltött utca csendjét, és megállt a Kerékpár. Leszállt ménjéről a Zsoké, és – mivel már én is odaértem –, együtt állapítottuk meg a végzetes diagnózist: elszakadt a Lánc, amely átadta a Lovas Végtelen lendületét a kerekeknek.
Ám, milyen is a Sors, Zsokénkat épp egy autószerelő műhely előtt érte balesete, és – anélkül, hogy valaki hívta volna őket–, két iparos, olajos overallban, ahogy illik, Négykerekűekre méretezett, hatalmas kulcsokkal, fogókkal és csavarhúzókkal már azelőtt megérkeztek a Sérülthöz, hogy a Zsoké kifújta volna magából az első dühödt döbbenetét.
És kezelésbe vették a kecses Mént, ormótlan kulcsaikkal roppant óvatosan igazítva-szorítva-alakítva helyre a megfelelő alkatrészeket, rá-rácsapva a patentek nyelére, a csavarhúzó végére, ha épp nem akarna valami engedelmeskedni. Végül az egyikük beszaladt a műhelybe, tea- meg mirtuszillatú olajat hozott, és átszellemülten, áhítattal, végtelen gyöngéd mozdulatokkal bekente a Hajdan Sérült, de immár tökéletesre helyreállított alkatrészt. 
És újra nyeregbe pattant a Zsoké, és pillanatok alatt úgy felgyorsult, hogy egész biztos, mindannyinknál hamarabb megérkezett a Nyárba.
– Talán még menthető ez a Világ – gondoltam el magamban, – ...ha a Négy Kerékre Szabott Emberek kezelni tudják a Kecses Kétkerekűek gondját-baját is, s mindezt ilyen hatékonysággal, odaadással...
S majdnem megnyugodva nagy levegőt vettem a Város ereiben kerengő, Négy- és többkerekű Vasszörnyetegek által kiköhögött kéngőzökkel fertőzött légből, és elindultam az önmagát lassan megmérgező város Szívének irányába.