Magyarnak alkalmas volt

Tudom, nem szükséges hangsúlyozni, különösen a székelység körében, hogy a hitvány szót mindenekelőtt erkölcsi vonatkozású jelentésben használjuk a közbeszédben, a jellemtelen emberre értjük, habár a köz- és irodalmi nyelvben – az értelmező szótár szerint – ez a jelentés csupán a harmadik helyre kerül. Tamási Áron szállóigévé vált kijelentésében – miért is lehetne ez másként a székelység köréből indult író esetében? – ugyancsak jellemtelen, mindenre kapható személyre célzott, mikor leírta: „aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.”

Tamásit idézve s rá emlékezve halálának ötvenedik évfordulóján, életének egyetlen epizódját idézném fel ezúttal, éspedig az 1956-os forrradalmat követő íróperben tanúsított magatartását, amely elévülhetetlen bizonyítéka emberi nagyságának, jellemességének, s ebből következően mint igazi magyarra tekinthetünk fel rá.
Ama visszhangos íróper – melynek elsőrendű vádlottja Déry Tibor volt – egyik vádlottja, Tardos Tibor örökítette meg A tengervíz sós című visszaemlékezésében (1987) a jelenetet, amelyre 1957. október 30-án, a per második napján került sor. Íme: 
„Tamási Áron, akit nyilván azért hívtak be, hogy vallomástételre kényszerítsék Déry ellen, fura módon hatol be a terembe – írja Tardos. – Az országos hírű székely góbé vadonatúj elegáns sportruhában feszít. Megáll a terem ajtajában. Összeráncolja magas homlokát – az nagyon magas, azon nagyon sok ránc tud összegyűlni.
Akkor előrelép.
De nem a várható irányban. Nem a törvényszék felé.
A mi irányunkba.
Hátat fordít a törvényszéki katedrának, összeteszi a sarkát és mélyen meghajol előttünk.
Olyan mélyen és olyan hosszan, mint egy történelmi film szereplője a máglyára menő vértanúk előtt.
Az elnök levegőért kapkod.
–Kérem, a bíróság itt ül! Ezen az oldalon!
Tamási nem válaszol neki. Nyugodtan visszafordul a katedre felé. Ha jól emlékszem, cérnakesztyűt von ki a zsebéből, s azt akkurátusan felhúzza.
–Hallgatom a kérdést – mondja jegesen és raccsolva. (...)
A tanúkihallgatás közbenső mozzanataira már nem emlékszem...
Amikor Tamási eltávozik, megismétli a tüntető szimpátiamutatványt.
Elmegy az ajtóig, ott sarkon fordul, mélyen meghajolva búcsút vesz azoktól, akik – nyilván így véli – helyette és még sok más bűntelen, becsületes ember helyett a vádlottak padjára kerültek.”
Úgy vélem, bármikor alkalmas az idő, hogy jellemszilárd emberek, igaz magyarok példáját idézzük. Most különösen, minthogy Tamási-évforduló van a mai napon!


www.hirmondo.ro