Ki oltja le a villanyt?

A hétvégén otthon voltam a 30 éves iskolai találkozónkra, jó hangulat, kedves beszólások („- Mindketten makkegészségesek vagyunk, mégsem lett gyermekünk” „-Hát mért nem szóltál? Segítettem volna”). A 35 osztálytársból 12 él külföldön (több mint 30 százalék, magamat nem számolom ide), 4-5 az utóbbi években vándorolt ki. 

A számolgatásokból, kérdezgetésekből az derült ki, hogy az osztályokból általában 20 és 60% közötti személy ment el külföldre. Namármost akkor lássuk csak: (70%, a 70% 70%-a stb – matek-fizikát végeztem) a hivatalosan 2012-ben létező 1,1 millió erdélyi magyarból kb. 6-700 ezer az, amely egy harmonikus társadalmat képez (fiatalok, felnőttek, öregek olyan arányban, hogy a társadalom egyedei hosszú távon fenntartsák a számukat), a többiek egy része azóta kivándorolt (100-200 ezer?) vagy olyan idős személy, akire nem jut fiatal (200-400 ezer között).
Nincs az a társadalom, amelyik ilyen arányeltolódásokkal fennmaradhat.
Politikailag mi közvetkezik ebből? 
1.) A kivándorlást el kell hallgatni, bele kell dugni a fejünket a homokba, mert nem tudunk csinálni ellene semmit.
2.) Biztonságot kell ígérni a népnek, amelyik azért tudatalatt igenis aggódik amiatt, hogy a fiatalok elmentek, s nincs, aki a nyugdíjukat kitermelje. Ugyan semmi alapja nincs egy ilyen ígéretnek, de még sosem voltunk olyan szegények, hogy ne tudjunk ígérni.
Szóval: ki oltja le a villanyt?