Rendtartó székely?

Ez már nem az a rendtartó székely falu – állapította meg a minap egyik lelkész barátom. Szárazon kopogtak szavai, és azóta is kísérnek. Nem először hallottam ugyan ezt a megállapítást, de mindannyiszor elgondolkodtatott, és kedvem lett volna vitába szállni, árnyalni a súlyosnak ható kijelentést.

Merthogy már rég nem segítenek önzetlenül egymásnak az emberek. Az anyagiak utáni hajsza rég kiölte a kalákázás székely hagyományát, s már az sem szokás, hogy a mezőn az egymás mellett szénát csinálók az eső közeledtével kisegítsék a szomszédos földön kapkodó falustársat. Főleg, amióta többen gépesített mezőgazdaságot folytatnak.

Merthogy már rég nem járnak össze az emberek, városon se, de falun se. Ott a mindentudó televízió, a számtalan csatorna, s már a falusi gyermekeknek is érintésnyire van a még nagyobb hatalmat jelentő világháló, a közösségi oldalak, melyekbe bele lehet feledkezni, melyekkel el lehet vágyódni, s nem kell szomszédokkal, rokonokkal megosztani jót-rosszat.

Merthogy meglazult, eltűnt a közösség összefogó ereje, nem tudnak gátat vetni a lopásoknak, betöréseknek, nem tudja kizárni tagjai közül azokat, akik az íratlan szabályok ellen vétenek. Az idős és egyedül élő emberek magukra maradtak, a saját erőből elvégezhető problémákat sem saját maguktól, hanem a megyére, az államra, az unióra várva akarják megoldani.

Merthogy bár a saját tulajdon még mindig szent és sérthetetlen, a közösségivel már nem törődnek. Ami az egyházé, az iskoláé, a szövetkezeté, az államé, az továbbra is azok dolga, akik abból élnek, másokat nem érdekli azok sorsa.

Merthogy nincs tisztelet a minket körülvevő, kiszolgáló természet iránt, s mert lelkiismereti problémák nélkül szemetelünk a vízpartra, az erdő szélére, s nem érdekel senkit, ha burjánok lepték el a temetőt, a köztereket, az utak szélét és a helyi bolt környékén két napig fújja a szél a fagylaltos papírokat, mígnem bekerülnek a sáncba, hogy vigye a legközelebbi nagy víz…

Van baj elég, ugye? És mégis. Ha csak ezeket látjuk, se kiutat, se fejlődést, se értelmet nem adnak a hétköznapok. Az ellenpéldák léteznek, s bár ezt tartjuk természetesnek, talán nem árt felnagyítani, hogy ezekből nyerjünk erőt és biztassunk másokat. Igen, tudom, a kommunizmus évei sok mindent szétziláltak, de közben újabb nemzedék vált felnőtté, aki más életet akar.

Azért mégiscsak segítenek egymásnak az emberek. Kalákában épültek, szépültek közösségi épületek az elmúlt években, s az sem ritka, hogy rokonok, barátok gyűlnek össze egy-egy ház udvarán, ha cserepeket forgatnak, építenek, hozzátoldanak, fát vágnak, felújítanak, kenyeret, tésztákat sütnek, és így tovább.

Azért mégiscsak átugranak egymáshoz délelőtt vagy napközben a szomszédok – nyilván, elsősorban a nők! – egy-egy kávéra. Ez újabb hagyomány, de aki műveli, tudja, hogy a kávé csak apropó, a lényeg a hétköznapoki hírek, kis történetek, a „mit csinálsz ma” megosztása, aztán felfrissült lélekkel lehet folytatni a napi teendőket. A férfiaknak ott a helyi bolt vagy kocsma, ahol hasonló hatású beszélgetésekre kerül sor.

Azért mégiscsak van egy – bár legtöbbször elfojtott, de mégiscsak jelenlevő – erő, és megbeszélik egymással az emberek, hogy mit kellene tenni. Nem egyszer sikerül is egy-egy régi ügyet pontra tenni – azoktól, akiktől a faluközösség egyértelmű szabályokat vár el. E helyen talán jobb is erről csak ennyit írni.

Azért mégiscsak vannak szép példák, hogy ugyanabból a helyi erőből születtek szép eredmények – akár közösségi programokra, akár épületek felújítására vagy kisebb megvalósításokra gondolunk. Nyári táborok a helyi gyermekeknek, új edénykészlet a közösség használatára, egy kis játszótér, kézzel festett utcanévtáblák, újrafestett óvodai és iskolai termek, új könyvborítók a templomi énekeskönyveknek és így tovább.

Azért mégiscsak összegyűlnek legelőt és temetőt takarítani az emberek, s bár a vasárnap reggeli utcaseprés már a múlté, az igyekezet még megvan, hogy tisztán tartsák a ház elejét. Ha lassan is, de változik a szemlélet a szemétgyűjtés terén, főleg, amikor azzal szembesül a szülő, hogy gyermeke a Föld napja körül az általa eldobott szemetet szedi össze egy iskolai program keretében.

Új és a régi rendből felújítható saját szabályok még kellenek és elkelnek sok helyen, de az alap megvan: a rendtartó székely falu alapja. A többi a mai felnőtt nemzedéken múlik.


www.unitarius.org