Amikor Kossuth sötétben marad

Amikor Kossuth sötétben marad, nincs kiszolgálás. A boltokat bezárják, a rácsos ajtót beriglizik és kiteszik a táblát: áramszünet miatt zárva. A tulajdonos és elárusító összefont karral kiáll a bolt ajtajába és várja, várja türelmesen: legyen világosság. A húsboltban a hűtőszekrény nem duruzsol tovább, az áru rothadásnak indul, színt vált és szagot, bő levet enged. Zöldül a máj, lila dalra kel a csirkecomb, nyúlik a szalonna, olvad a háj, löttyen a zsír.

Az utca túloldalán szendereg a bankautomata, s míg aluszik, se pénz, se posztó. A gyárban szünetel a munka, és áll a meló, de a bál is az irodákban, amikor lehunyja kék szemét a képernyő. A gép már nem szám itt, a billentyűzet is haszontalan klaviatúra. „B@sztassák megint a villanyt” – káromkodik tehetetlenül a jónép. Mert amikor Kossuth sötétben marad, nagy lesz a feszültség a városban. Ideges a pék, a pincér, a boltos, a bankár, a cégvezető, a pénztáros, a tisztviselő. Csak egy valaki nyugodt. A szolgáltató. Tudja, persze, hogyne tudná, hogy Kossuth sötétben maradt. Azt üzeni: nyugalom, amikor esik az eső, beázik a vezeték. Ami a föld alatt van, az is. Ami ég és föld között feszül, az mindenek felett. Főleg akkor, ha fúj a szél. Amikor szélcsend van, akkor is. Amikor süt a nap?  „Ne mind kérdezzék. Nem tudhassuk aztot. Dolgozunk. Régi a vezeték, s azt sem tudjuk, hova vezet.” Így igaz, bólogat a naiv kérdező, mert különben hogy magyarázná meg, hogy amíg a tömbházban az első emeleten már kigyúlt Iljics lámpája, a földszinten és a harmadikon még ecet ég a lámpában? Aztán hirtelen megvillan a fény Kossuth szemében. De ki is huny. Nagyot csattan a tévé, a számítógép, eldurran a kazán, a munkagép, és füstjelekkel üzeni: hol volt, hol nem volt, ez több mint 220 volt. A szolgáltató nem hibás, a szolgáltató nem fizet. A szolgáltató nem cserél vezetéket, a szolgáltató dolgozik, valamit mindig ideiglenesen kijavít. És Kossuth holnap újra sötétbe borul. Amikor sötétben marad, sosincs egyedül. Rákóczi, Bethlen Gábor, Orbán Balázs is vele tapogatózik vakon, de matat a gyertya után Kogălniceanu , Bălcescu és Eminescu is. Előveszi a petróleumlámpát Dózsa György, Tamási, Móricz és Varga Katalin, és fénytelen a Napkelet és a Virradat is Székelyudvarhelyen.
A mindennapos áramszünetekkel így hoz össze bennünket a világosságért fohászkodó közösségé az egy és oszthatatlan, Mindenható Áramszolgáltató. Részvétünk, társaság. 
Amikor Udvarhelyen Kossuth sötétben marad, Brassóba telefonálunk, és gyertyát gyújtunk. Mielőtt ellobban, még gondosan mellétesszük a villanyszámlát. Áramszünet miatt ma sem tudtuk kifizetni. 


Hargita Népe