Menyasszonyi tánc

Nagyon közismert, baráti körben szívesen látott vendég Kacorka, aki hírnevét annak köszönheti, hogy mindig nótás kedvében járja az élet kifürkészhetetlen útjait. Semmilyen gond, gonosz szándék és fekete erő nem tud felül kerekedni rajta, mert ha belül bánatos is, a kívülállóknak úgyis a vidám oldalát mutatja. Megtéveszthetetlenül fel lehet ismerni, bármilyen társaságban, mert a közönség előtt mindig boldogan daloló ember marad. A falubeli emberek nemegyszer próbálták, tréfa gyanánt elszomorítani különleges jókedvét, de Kacorka fittyet hányva minden kísérletre, legkisebb jelét sem mutatta a bánkódásnak. Egyhangúlag kitartott a természeténél.

Családos ember létére sohasem szidja, bünteti gyermekeit, feleségét nem bántja gonosz szavakkal, tettekkel. A környéken nincs olyan mulatság, összejövetel, hogy őt meg ne hívják. A halotti torokba is meghívják, ahová rendszerint elkíséri a felesége. Ilyenkor egy kissé visszafogja vidámságát, de miután pár pohárral felönt a garatra, folytatódik töretlen jókedve, visszaköltöznek ajkára a dalok.
Az egyik ilyen halotti torban többet kortyolt poharából a szokásosnál, és halk nótázgatás (az emberek elnézték neki, mivel ismerték természetét) közben, az asztalra ejtette fejét. Elaludt. Csodálatos álma volt; egy lakodalmi zenekarnak volt az énekese, varázslatos hangjával lázba hozta a vendégsereget. Időközben az ámen felé közeledett a tor, amire költögette a felesége:
– Jer, öregem, mennyünk hazafelé – szólt rá, miután megrázta vállát a mámorosan ébredező férjének.
– Várj egy kicsit, angyalkám ... még nem táncoltam a mennyasszonnyal – felelte Kacorka, de csakhamar ráébredt, hogy egy halotti tor végén van.
Tántorgó léptekkel, feleségébe karolva, indultak el békés, nyugodt otthonuk felé. És, ahogy távolodtak, egyre halkabban hallatszott a nótája; „mindenkinek van egy álma...”