Balázs Tibor halálára

Fel akartam jutni a kékbe,
hol az árnyak belenőnek
a semmiből formálódó
teljességbe – Isten udvarán. ( Csontos Márta)  

Egy szeretett, tisztelt személy elveszítése mindig váratlanul érkező tragédia, még akkor is, ha valakinek megrendült a egészségi állapota, s félünk, hogy valami rettenetes bekövetkezhet, mert egy szellemóriást elveszíteni mindig azt jelenti , hogy saját személyiségedből is elveszítettél egy darabot, s az így keletkezett üres helyre semmi más nem illeszthető.

Ott marad, mint nem gyógyítható sebhely. Az idő mindent begyógyít értelmezésében sokszor csak bezárkózás-elmélyülés rejlik, csak a seb felülete látszik begyógyultnak, alatt ott marad egy örök trauma.
   A néhány napja váratlanul eltávozott Balázs Tibortól, a sokak által poeta doctusként ismert költőtől való búcsúzás különösen nehéz egy olyan személynek, aki barátságát élvezte több mint tíz éven át, abban az Emerson által megfogalmazott értelemben, mely szerint a barát a természet mesterműve, egy olyan lény, akitől nem azt kívánjuk, amije van, hanem azt kívánjuk, aki ő maga.
   Az Erdélyből Magyarországra származott Balázs Tibor a kolozsvári Babes-Bólyai Tudományegyetem Bölcsészkarán végzett, a grenoble-i Stendhal egyetemen posztgraduális tanulmányokat folytatott, majd 2005-ben irodalomtudományból az ELTE-n doktori fokozatott szerzett. Értekezése, mely a romániai magyar létköltészettel foglalkozik , egészen egyedülálló,a témát rendkívül igényesen dolgozza fel. Ez a munka hiánypótlásként érkezett a magyar irodalomtörténet írás kincsesházába.
Magyarországra nagy várakozással érkezett a 90-es években, nagy tervei voltak, hiszen Romániában iskolázottsága, magas fokú intellektualizmusa ellenére rakodómunkásként kemény fizikai munkát kellett végeznie.
   Szinte a semmiből indult, de nem adta fel sohasem. Szívós kitartással építette fel egzisztenciáját, melyet mára két kiadó, az Accordia és a Littera Nova fémjelez.
Az évek múltával négy gyermekes apaként is hatalmas   irodalomszervező, tehetségkutató munkát folytatott. Antológiák, önálló kötetek sokaságát adta ki, ahol a jó tollú amatőrök éppúgy megszólalhattak mint az induló tehetségek. Ezzel egyidejűleg számos, ismert alkotó munkáit is publikálta, akik már jól ismert nevek az irodalom palettáján.

Pomogáts Béla, Csoóri Sándor, Határ Győző, Utassy József tanulmányi és szépirodalmi alkotásai is az általa vezetett Littera Nova kiadó gondozásában jelentek meg.
Első kötetét a Kék sirályokat követően az Ábel tornya- székely zarándokversek következtek. Balázs Tibor verseiben mindenütt ott van az ’erdélyi lélek’, a kétnyelvű közeg által meghatározható mentalitás, mely alkotásait egészen különlegessé teszi. A kétnyelvű közeg örökségét a maga számára adománynak tekintette.
A magyar és román nyelv mellett anyanyelvi szintű francia tudásra is szert tett, ezt a tudást színvonalas műfordításai példázzák. Több alkalommal utazott Párizsba, ahol felolvasott a francia írószövetség rendezvényein. Román nyelvű verse a Román Írószövetség lapjában is napvilágot látott.
Minden külföldi és magyarországi rendezvényre magával vitte valamelyik gyermekét, akik ezáltal világot láttak, tudást és felejthetelen élményeket szereztek. Megszámlálhatatlan felolvasóest és könyvbemutató fémjelzi Balázs Tibor nevét, beutazta az egész országot Szombathelytől Zalaegerszegig, Szegedtől Nyíregyházáig.
Az egyszerű emberekkel éppúgy kiválóan szót értett, mint az induló tehetségekkel. Színvonalas beszélgetések, sajátos balázs tibori humor tette egyedivé ezeket a találkozókat. Húsz éves hallgatás után jelentkezett ismét versekkel, aforizmákkal, melyek rangos irodalmi lapokban láttak napvilágot, majd 2014-ben következett a Megérkezés Aquincumba, mely változatos formavilágában is homogén, egy költői világképről vallomásosan megszólaló totalitás teszi egyedülállóvá.
Balázs Tibor jól ismert gyermekverseiről is, óvodákban és iskolákban tanítják azokat a verseket, melyeknek megírására főként saját gyermekei ihlették. Jelenleg is folyamatosan jelennek meg gyermekversei a Szivárvány című lapban. Betegágyában is írta gyermekverseit, az elmúlt évben egy egész kötetnyi született, melyek most már hagyatékában vannak és remélhetően poszthumusz kiadásban az olvasók kezébe kerülhetnek.
A szörnyű, két évvel ezelőtt elhatalmasodó betegséget műtétek sorozata, majd az elmúlt évben fiának, Dudusnak halála követte. Hatalmas fájdalma ellenére is dolgozott, betegágyából irányította a kiadók munkáját, melyben nagyszerű segítőtársai voltak szerzőtársak, akik nélkül a jelzett időszakban már nem tudott volna igazán jól dolgozni.
 Balás Tibort intellektusa, formaérzéke, sajátos képzettársai a kortárs líra mértékadó alakjává emelik. Most érezzük a hatalmas veszteséget igazán, most érezzük annak a támogatásnak a hiányát, mellyel vezetett bennünket s hatalmas tudásával gyarapította ismereteinket, megtanított bennünket ’jobban’ gondolkodni.
Nekem különösen fáj elveszítése, egy igazi irodalmi barátságot kell nélkülöznöm a jövőben. Hamvas Bélának igaza van abban, hogy férfi és nő között ritkán van igazi barátság, de ha mégis, akkor összehozza az ember összes erőit, s ez a barátság az életet költőivé, költészetté teszi.
A fájó emlékezés perceiben is tudjuk, hogy nagy munka vár ránk, mert hozzá kell még adni ehhez a nagyszerű életműhöz mindazt, ami váratlan halála miatt kiadatlan maradt.
Nyugodjék békében Isten tenyerén.


IN MEMORIAM

Égi üzenet lettél, hangod koporsója
nyakamban a Nokia. Tested kőbe
zárt madár, s most, itt januárban
nem tudod a fák lombjait tördelni,
porrá zúzták benned a szárnyalást.
Csak didergést hagytál a verőfényben,
csak egy jéghideg érintést, mely
végigszalad ,mint márványlapon a kés.
Aquincumi fehéredet feltöltötte a
vaksötét fekete, már nem látszik
benned a kétségbeesés, nem látszanak
karod letört ágai, az élmények fölött
nem szállong a poéta, csak ül a felhők
szélén az Isten-illatú ködben, s várakozik.

S jönnek hosszú hajú, szótlan angyalok,
viszik a könnyű terhet, mely súlytalan
lebeg a térben, s kő - börtönét széttörve
utat tud törni Isten nyomába.

Hangodból hiába engedted ki az elégiát,
hiába könyörögtél, nem tudtál szíves vendég
lenni idelent, lefüggönyözött ablakok vártak,
a Nap sem úszott át a halott üvegen.
Később befogtad a fület, hogy ne halljad
a szörnyű zuhanórepülés szirénázó jajszavát,
inkább magadra szakítottad az eget.
Csak a meztelen gondolat morzsája maradt
meg neked, csak a félelem ördögi kísérete,
s az eltaposott szeretet, melybe nem tudtál
életet lehelni.
Tested torzója rövid láncra köttetett, vacogva
álmodtál a fénylő maradékon, s míg várakoztál,


beláttad, nincs már eleven beszéded,
s az ének mennyei búvóhelyet keresett.

Most, hogy Isten ujja lassan végigtapogatott,
zsoltáros, könnyű ébredést rendelt neked,
s az utolsó zárójelentésben kiosztotta végeleges
helyeden a vissza nem vehető, ÖRÖKÖS SZERETETET.