Anavi Ádámra emlékezve

Mit mondana vajon ma nyolc év után, ha közöttünk járna-kelne? Biztos lenne egy-két ötlete arra, hogyan lehetne fiatal, középkorú és idős olvasóközönséget például beültetni egy farsangi felolvasóestre, amilyet nem régen, február 14-én szervezett városunkban az országos és határon túli körútra indult E-MIL.

Ha csupán egy héttel előbb szóltak is, nem sajnálta volna az időt és energiát körbetelefonálni közeli és távoli ismerőst, gyere el, várunk, nincs kifogás, a színház nem szalad el, még hogy értekezlet, a költők tudnak legjobban értekezni a szíveddel, találka? ugyan, hozd el a kis­lányt is magaddal, de még a barátnője barátnőjét is. És le nem tenné a kagylót, amíg meg nem győz minden magába vagy munkába te­met­ke­zőt arról, hogy az irodalom, a költészet a pillanat lelke, ha az elröpül, úgy nézünk utána fájó szív­vel, ahogy a gyermek néz a kezéből kisurrant lepke után. Hová lett a temesvári irodalomkedvelők népes közönsége, az értelmiség, a magyar nyelven oktató tanítók, tanárok, szí­nészek, mérnökök, középiskolások, egyetemi hallgatók, az érdeklődő, lelkesedő nyugdíjasok, hogy kong a terem az ürességtől, amikor a versbeszéd jön vendégségbe, és alig akad valaki, akit megszólítson.
Drága Anavi Ádám, ez a farsangi, csak a csekély számú érdeklődő felől nézve felemás írói est jutott eszembe távozásod nyolcadik évfordulóján, farsangkor, mert távozásra is ilyen vidám időszakot választottál, és íme, ilyen szomorú esettel traktállak. De biztosan már találtál is ezer mentséget, nem kell mellre szívni a dolgot, lesz még Temesváron pezsgő érdeklődés a szép szó iránt, jön még hozzánk az E-MIL Karácsonyi Zsolttal, Serestély Zalánnal, Varga László Edgárral vagy másokkal. Ami pedig a közönséget, irodalomkedvelőket illeti, talán rossz volt az időzítés, meg aztán egy hét nálunk kevés a felkészülésre, s különben is azokról kell beszélnünk, akik ott voltak, minőség, nem a mennyiség, ugye, ami számít, ám figyeljetek csak, van itt valami, az egyik felhőre írtam, hallgassátok már meg, hová tűnt a szemüvegem, na, megvan, szóval:

Anavi Ádám:

Könyörgés Európáért

Hazám, Európa,
aggódom érted.
Azt mondják rólad, hogy vén vagy,
kiöregedtél,
csillogásod csalóka visszfénye
elmúlt századoknak –
ősi tölgy,
még magasan tartod koronádat,
lombjaid dúsak,
árnyékadók
s még sokan zarándokolnak messziről hozzád
épülni
csodálni
és pihenni
gazdagságodban, –
de belül már morzsolják törzsed a férgek
s az első komoly vihar
kidönt.
Európa!
Rajna, Szajna, Duna,
várak, kastélyok, parasztházak,
zsellérek, apró vízesések, nyaralók,
fenséges dómok, ismeretlen freskók,
könyv, szabad kutatás, forradalmak és balladák,
szonettek, tercínák és szimfóniák szülőföldje –
tartsd magad!

Nem kell a Szármata síkság csábító színe,
féltelek tőle, hazám.
Hamis próféciák ne rendítsenek meg!
Kína bölcsője lehet mélyebb, mint Te,
de idegen nékem –
s nem kell a mély, mibe szállni nem tudok.
S a barna tér sem,
mely csak űr szememnek.

Űzd el a kuruzslókat és vajákosokat magadról,
kik sárga hasznot sütnek lázas testeden,
és hajlított csövű kényelemért
s Gépország vizen hozott aranyáért
ne add el,
nem adom szellemed!


www.hetiujszo.ro