Dilemmák

A Némaság c., az egyik jövő évi Oscar-esélyes film komoly törésvonalak mentén vezeti a nézőt. Most derült ki, Scorsese miért dolgozott huszonnyolc évig rajta. Ritka érzés, hogy a mozit templomnak érezzük, de aki ebbe a három órás kalandba bemerészkedik, az nem tudja kivonni magát a film hatása alól.

Egy újságírónak azt nyilatkozta: „Az ötletek jönnek-mennek, de ahogy öregszünk, a bennünk felmerülő kérdések még több kérdést vetnek fel. Ez az, ami igazán foglalkoztat. A filmkészítés, a barátaim és a családom a legfontosabbak az életemben, de ennél sokkal többről szól a létezésünk (...) Ami igazán érdekel, az az elvilágiasodás kérdése. Ugyan miért taszítanánk el magunktól azt, amitől gazdagabbá válhatna az életünk? Ez számomra ezeknek a lelki, természetfölötti folyamatoknak egyfajta megbecsülése, illetve keresése. A Némaságban is ez vonzott...”
Mi inkább a kényelmesebb, kockázatmentes megoldásokat részesítjük előnyben. Kíváncsiak is vagyunk, de le is lépnénk, amikor húzóssá válik a helyzet, ki is maradnánk a piszkos munkából, de azért mégis izgatna a dolog: mennyire feszíthető a húr... Szabadnak is lenni, elköteleződni mégse. Kinyitottuk a szabadság ollóját szinte teljesen, annyira, hogy a pengék már nem is érzékelik egymást. 
Közben óvnánk is jogainkat, megszerzett szabadalmainkat már törvényerőre emelnénk, vágyainkból jogot formálnánk, de azért féltjük ezt a gyenge, törékeny önállóságot, szabadságvívmányt is, szinte mindennel, s mindenkivel szemben.  Istentől is elvitatnánk, nehezen térdelünk meg előtte is.  Inkább kritizálunk, okoskodunk, megkérdőjelezünk, pofázunk és feleselünk, nagy lett az arcunk..., pöffeszkedik az egónk, hogy: „nehogy má”, „pont én, pont most?”... ’Méghogy bárki belegázolhat az én szabad döntésembe, elképzelésembe?... Hogyan merészel?’ És még mi csodálkozunk, hogy: ilyenkor miért néma Isten? Hol marad? Miért engedi meg?
Nem csoda, hogy végképp elbizonytalanodunk. Annyi az opció, az alternatíva, az a-b-c-terv, annyi inger, infó, hogy már semmi sem biztos. Nem lehet csapást vágni az egyre burjánzó lehetőségek buja aljnövényzetében. Már nem is a jó és a rossz, az igaz és a hamis között akarunk dönteni, hanem a rossz és a még rosszabb, az alig és a kevésbé rossz között, melyek szintúgy vonzóak és sikerrel kecsegetnek...
A filmbeli – és annak idején valóságos – jezsuiták borzasztó kínokat álltak ki a japán inkvizíció ideje alatt. Voltak, akik meghasonlottak, feladták, De a többségnek köszönhetően ma is él a Krisztus-hit Japánban. Százasával készülnek a házasságra a keleti vallásokat ápoló jegyespárok, és világszínvonalú egyetemeket tartanak fenn ma is a szerzetesek. Azóta az is kiderült, nem konkvisztádorok. Nem az európai nagyhatalmak előretolt helyőrségei voltak. Nem hódítani mentek, hanem „csak” vitték az örömhírt.
Mert nem Péter tagadása a lényeg, hanem bűnbánó sírása a kakaskukorékolás nyomán. Az a jézusi tekintet, amely szemébe fúródott nagypéntek hajnalán. Az mentette meg őt. Ezért ugrott a vízbe  a Tibériásnál Húsvét után. Még János előtt látni akarta az Urat. Pedig János fiatalabb volt. Vagy épp azért?