Domokos Géza elfelejtett öröksége

Alig tíz esztendeje, hogy elment közülünk, és lám, már a hangját sem ismerem fel a reá önvallomásával emlékező bukaresti rádióban... Pedig találkoztunk, és váltottunk is néhány szót, talán három-négy alkalommal. Csak amikor a fővárosi életéről, s a románsághoz , a román emberekhez és a mindenkori román hivatalosságokhoz való viszonyáról kezdett vallani, akkor esett le a tantusz, hogy korántsem ismeretlen, csupán csak elfelejtett hangot hallok, éspedig a Kriterion kiadó szinte már legendás igazgatójától, amúgy mellékesen pedig az RMDSz alapító elnökétől.

DOMOKOS GÉZA szavai nyomán aztán rá kellett jönnöm, hogy nemcsak a hangját, a beszédmódját felejtettük el, hanem emberi-közéleti alapállásának a lényegét is. Mármint azt, ahogy a magyar kultúra felelős képviselőjeként a románsághoz és a román hivatalosságokhoz, pontosítsak, a mindenkori hatalomhoz viszonyult. Ahogy mindig megtanulta a leckét, legyenek azok akár pártdokumedntumok is, hogy aztán a kívülről tudott idézeteivel körömszakadtáig harcolhasson, leginkább a könyvekért és azok szerzőiért. Vagy csak egyszerűen a papírért. Azt hiszem, a románság körében akkor lett teljes az elfogadottsága, sőt a tekintélye, amikor nyílt színen, egy kulturális tanácskozáson egyenesen a nagy vezér és kedves élettársa szemébe olvasta azt a nemzetközi statisztikát, amelyen szép hazánk a könnyen megjegyezhető utolsó helyen állott. Nem merték a fejét venni érte, másnap már érkeztek a papírszállítmányok...
Hát igen, Domokos Géza igencsak ismerte a Dămbovița parti Mitikákat, ismerte a gondolkodásukat, tudott a nyelvükön beszélni. És ha DOMOKOS Géza mai utódainak egészen friss kudarcaira, felelőtlen felelösségükre gondolok, akkor bizony elkerülhetetlen a felismerés: halálának tizedik évfordulóján nem ártana az örökségén is egy kicsit elmerengeni...