Szabadság - unalom

Kezdetnek néhány fantáziadús tanács unaloműzéshez a világhálóról:
• Ha megkérdezik a játszótéren, melyik a te gyermeked, válaszold azt, hogy még nem választottam...
• Menj be egy ruhabolt öltözőjébe. Néhány perc múlva kiabáld, hogy elfogyott a vécépapír...

• Amikor egyedül vagy otthon, mondjad magadban, hogy „tudom, hogy lehallgattok.” Ha nem hallgatnak le, senki nem tudja meg, viszont, ha igen, nagyon meg fognak ijedni...
• Menj be egy olyan étterembe, ahol még sosem voltál, és mondd a pincérnek: a szokásosat kérem...
• Vegyél be altatót, igyál rá energiaitalt, figyeld meg melyik győz...
• Tegyél lakatot egy fültágítós ember fülébe, aztán fuss...
• Keress egy alvó szúnyogot. Zümmögj a fülébe. Élvezd a bosszút...
Valóban, nemcsak a hosszú téli éjszakák, de a dögmeleg nyári napok lazítása, a fojtó kánikulai semmittevés, netán a monoton munka szürkesége is unalmassá teheti életünket. S ami még rosszabb, megbetegíthet. Ideig-óráig menekülhetünk ugyan a természetbe, a zajba, a pörgésbe, vagy a kábítószerek bódító tudatállapotába, de hosszú távon még a szabadság is lefáraszt.
A szabadidő eltöltése jó adag figyelmet, kellő kíváncsiságot, bátorságot igényel. A történet szerint egy filozófia szakos egyetemi hallgatónak arról kellett dolgozatot írnia, mi a bátorság. Ő ennyit írt a lapra: Ez. És beadta. Állítólag ő kapott egyedül tízest. Czakó Gábor egyik esszéjében pedig egy unalmas emberről ír, akinek az esküvői ebéden egy kisfiú, csak annyit mond: „a mennyországban sokat fogsz szenvedni.” Amikor pedig a bácsi érdeklődve utánakérdez, a kisfiú csak annyit válaszol: „Mert ott lesz előtted a világ összes csodája, és te egyikre sem leszel kíváncsi...”
Az unalom a közösségi, családi együttléteket is tönkreteheti. Még a tengerparton is. Az unalom egy szeretetkapcsolat első számú közellensége – mondja Gyökössy Endre. Fásulttá tesz, megöregít, elhamvaszt. Ha kifogy belőlünk az érdeklődés egymás iránt, ha eluralkodik rajtunk a szürkeség, halálosan unni kezdjük egymást.
A szabadság sem cél, hanem eszköz csupán. A gépies kopogások közepette, hétköznapjaink ajtaján – legyenek azok a nyári szabadságé is akár, – könnyen betérhet az unalom. Ezért jó magunkra lenni az Úrral, néha egyedül, néha a többiek közösségében. Beszélgessünk sokat, de hallgassunk is nagyokat. Játsszunk, daloljunk együtt, de akár sétáljunk és csodáljuk meg Isten szép világát. Lazuljunk, távolodjunk el a gondoktól, ne nyomkodjuk folyton a telefon billentyűjét. Legyünk szabadok. Észleljük nyitottan a pillanat szépségeit. Engedjük, hogy hasson ránk a táj, a hangok, a látvány, a víz, a színek, az illatok. Kóstolgassuk a bűntelen élet tiszta ízét, hiszen az Isten áldása. Engedjük el görcseinket, ne akarjunk mindig másoknak megfelelni, hanem éljünk a kegyelem jelenlétében. Így tudunk csak fejlődni lelki és szellemi értelemben is.
Így aztán nem kifacsart lélekkel, lestrapálva, visszafejlődve, unottan érünk haza a szabadságunk végén, hanem a nyár üdeségében megfürödve, lélekben is megújulva. Megfiatalodva. Könnyedén.Tehermentesen.