A könyvek sorsa

Még most is előttem van, amikor fiatal házasként nem egyszer, főleg a hónap vége felé, a megvásárlandó könyv és az aznapi étel között kellett választani, és a hosszas töprengés után -, mert üzent az üzletes -, a könyv lett a nyerő. Igen. Először csak egy-két könyv díszlet a különböző polcoknak kinevezett szekrényhajlatokban, aztán egy szekrénynek a teteje telt meg az áhított, és a gazdája ízlését is jelző könyvekkel, majd egy kisebb polc jelent meg valamelyik szoba falán… A menő könyvek között is az első helyen a Kriterion Könyvkiadó Horizont sorozatában megjelent könyvek voltak. Hemingway, Faulkner, Dosztojevszkij, Mauriac…

Aztán a különböző néprajzi kiadványok, mert veszejtő időkben felértékelődött a néprajz. A Forrás és a Téka sorozatok. De olyan sikeres kiadványok is voltak, amelyeknek a léte a könyvtáradban presztízskérdés volt, mint a Balladák könyve, vagy Kalevala. Tombolt a könyvéhség. Büszkeség és áhítat volt egy-egy rég várt könyv megvétele. Az elárusítók, ahogy megjelent egy-egy könyv, már üzentek a kiválasztottaknak… Igen, a könyv fölértékelt ajándék volt, és nem csak az ballagó diákok számára, de névnapra, sőt karácsonyra is. A ház büszkeségénei. A legtöbb házban, amit elsőnek megnézett az ember – egy ideig, amíg gyanús nem lett mindez – a könyvespolc látványa volt az első, amire rácsodálkozott a látogató. De még most is előttem van, ahogy könyvekkel megrakott kicsi kézi szekérrel a háta mögött, a Gábor Áron mintalakatos műhelyébe megérkezett hetente Gellért Géza bácsi, a székelyudvarhelyi városi könyvtár igazgatója, s megállt a Bálint Mózes irodájának az ajtajában. Ilyenkor, öt-tíz percre még a munkát is abba lehetett hagyni, és nem csak a Bálint Mózsi engedélyével, még sokszor Petres Gyuszi bácsi, az igazgató is megállt néha a rögtönzött könyvstrand előtt… Szóval érték és emberi mérték volt a könyv. A kivagyiság, vagy a kiválasztottság mérföldköve. Egy ideig…
Ez az idő, amikor a könyv veszített az értékéből, először a nyolcvanas évek végén jött el, amikor már hivatalosan is el lehetett hagyni az országot, s valaki egy nap váratlanul rád szólt: - Gyere, válogass a könyvek között…
Többnyire olyanok mondták ezt, akik maguk is még pár hónappal korábban könyvet vettek, s most, miután betereltek a kiüresített szobába, rámutattak a szoba közepén felhalmozott könyvekre: - Vigyél mindent. Amit akarsz - mondták - majd magunkra hagytak.
Te, a maradó, még egy ideig szerénykedtél: - De tényleg… - Ingyen nem vihetem el… Mire jött is a válasz: - Dehogyis nem, válogass nyugodtan. És be kell vallanom, egy ilyen alkalom volt az első döbbenetem: a könyv, a szeretett könyv váratlan leértéktelenedése láttán. Azt persze nem tudtam, tudhattam, hogy mit érezhetnek az elutazásra váró barátok a másik szobában, akik ugyanolyan lemondással gyűjtötték hajdan a könyveket, s amelyek most halomba rakva ott voltak a kiüresített lakásban…
De a könyv még ekkor is érték volt. És nem csak önmagában. Ott rejtőztek a megsárgult lapokon az egykori ajándékozók olvasásra ösztönző intelmei, gondolatai, arcok, tekintetek villannak rám még ma is: - Kicsengetésed… - Névnapod alkalmából szeretettel… Irma néni, Sanyi bácsi, Jóska bácsi, Kati néni. És nem is kell várakoznom sokat, már be is villan egy rég nem látott arc, szeretett tekintet.
Aztán persze jött a rendszerváltás, s most, vele az életváltás, reszkető kezű nálamnál is öregebb, magukra maradt idősek állítanak meg az utcán: - Adj tanácsot, mit kezdhetnék a könyvtárammal… - De hát…, próbálok szabadkozni. – A fiam Németországban van, a lányom Angliában, nincs amit kezdenem velük. - Nincs mit kezdeni a házzal, a megőrzött, de divatja múlt bútorokkal, ruhákkal. Azt épp nem mondja: - Nincs, amit kezdjek az életemmel…, de ott van a tekintete, arca mögött…
Igen, lemondások árán összegyűjtött könyvtárak keresik az új gazdájukat. A könyv megszűnt ajándék lenni, könyvet ajándékozni például kicsengetésre, névnapra nem divat. Kevés. Így múlik el a könyv dicsősége, mondhatnók az sms-ek, ímélek korában, és mégis, ennek ellenére történik valami… „És mégis mozog a föld”. És nem csak Jókai szerint, mert valami különös oknál fogva, mindenki ír. Naplót, blogot, mást, egyebet. Ötszáz, ezer oldalas regények születnek nap, mint nap, ki tudná megmondani, miért?