Print this page

A mindenséggel mérd magad

Azt tartják, a mindenkori alkotó ember, a tudós vagy művész törekvését az egyetemesség igénye szabja meg általában, de hogy a mindennapok emberében is él ez az igény, nem tagadható: a boldogság és az igazság utáni vágyban vagy a hit iránti szükségletében legalábbis valami efféle munkál és nyilvánul meg. József Attila mintegy összefoglalóan a szellem és a szerelem kettősében látta „megfoghatónak” ezt az összetett kérdéskört.

Azt gondolom, az egyetemesség igényéről szólni bármikor alkalmas, de József Attila születése napján – ami egyben a magyar költészet napja is –, illő a költőhöz fordulni, a kérdést az általa felvetett módon, az ő betűjéhez és szelleméhez igazodva felvetni, illetve tárgyalni. Figyelmet érdemlő részéről az is, ahogyan a költői mesterségről gondolkodott, ars poeticát írt ugyan 1937 februárjában, de hogy ez az ő értelmezésében nem műhelytitkok és -technikák versbe foglalása, nagyon is egyértelmű: számára a költészetről való gondolkodás alkalma és műfaji kerete tulajdonképpen életelvek és általános nézetek megfogalmazását és ezek követését jelenti. Annak az elvnek a követelményét és követését például, amelyet rövid feljegyzésünk címeként emeltünk ki.
„Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?” – jelentette ki már-már kihívóan József Attila költői hitvallásnak tekinthető Ars poetica című versében. Bár helyén kell lennie a versben az alanynak és az állítmánynak, de mégiscsak elsőséget élvez az a követelmény, miszerint az igazán élő és ható költészetnek minden emberi iránt érzékenynek s úgymond életbevágónak kell lennie, mert ugye – Goethét idézve – „fakó minden teória, s a lét aranyló fája zöld.”
Ahhoz viszont, hogy tetteinket és életünket ama mindenséggel mérhessük, túl kell lépnünk – ugyancsak József Attila képletes beszédét idézve – e mai kocsmán. Értelmezhetni általános morális ítéletként is a költő által használt erős metaforát, sőt bizonyára ma is van amiért fenntartanunk költőnknek ezt a meglátását. Korokat és helyzeteket, amelyekben ilyen-olyan testületek önkényesen, revánsra mindig készen állva, illetve pillanatnyi érdekek s alkuk nyomán döntenek példának okáért egyénekről és egyéni teljesítményekről, intézmények létéről vagy megszüntetéséről, továbbá népekről és nemzetekről, ma sem minősíthetünk másként, mint kocsmák...

(Székely Hírmondó)

© 2017 Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány