A Hídverő-díjhoz

Egykori főszerkesztőm, Csoóri Sándor azt tartotta, hogy ha az embernek beszélnie kell, tisztelje meg a közönségét, készüljön fel arra becsületesen. Értesülvén arról, hogy Hídverő-díjat kapok, kutatómunkába kezdtem, hogy kiderítsem, mivel járhat ez az elismerés, mi ennek az ódiuma.

A következőkre jutottam. A Czuczor Gergely és Fogarasi János alkotta magyar nyelv szótára szerint a hídverő szó a hidászt jelenti. A hidász pedig a hadépítészeti karhoz tartozó katona, kinek különös foglalatossága a hídépítésben, és a hidak körüli munkálatokban van. Szinonímája az utász, aki a szótár meghatározása szerint a tábori mérnöktest egyik szakosztályának tagja, ki a vonuló hadsereg előtt utakat készít, hidakat ver, továbbá palánkokat csinál, árkokat ás, stb. Feladata sosem volt egyszerű, ám mindig a sereg megbecsült tagja volt. Erről árulkodik egy ismertetés a honvéd utászok felszereléséről, fegyverzetéről és egyenruházatáról az 1848–49-es szabadságharcban. E szerint:
Az utászok felszereléséhez tartozott a szuronyos puska, az 1807-es mintájú utászkard és az ásó. A puskát a jobb vállon, vagy a kézben tartva hordták. Az egyéb felszerelést a jobb vállról a bal csípőre lógó szíjon viselték. Ezeket egészítette még ki a takaró és a bőrtáska, valamint a kulacs. Az utászkard fűrészfogazással volt ellátva. A közlegények csukaszürke atillát és fekete csákót viseltek. A csákón címer, sapkarózsa és fekete lószőrforgó volt. Szürke pantalló a szárán zöld csíkkal, fekete szíjazat és szürke színű gyalogsági köpeny egészítette ki az öltözetet. Fekete színű, zárt bakancsot hordtak. Az atillán hat pár zsinórt viseltek az összegomboláshoz. Mindkét ujján vitézkötés volt felvarrva. A zsinórzat fűzöld színű volt a ruhákon. Az utász honvédtisztek atillája díszesebb, díszöltözetük aranyzsinóros volt. A tisztek szolgálatban nemzeti színű, a jobb vállról a bal csípőre lelógó ún. kartust hordtak. A kardot piros színű övön viselték.
Az elhangzottakból egyértelműen megállapítható, hogy a honvéd utászok felszerelése, fegyverzete nem maradt el a többi fegyvernemtől és szakcsapatétól. Ugyanakkor a figyelmes hallgató rájöhetett arra, hogy a gyűrű nem volt kötelező tartozéka a hídverőnek – ez a díszítés már a 21. század fejleménye.
Következzen most egy fényes példa a hídverő hősiességéről:

Egy utásztiszt hőstettei- és kitüntetése az 1. világháborúban

A császári- és királyi 83. gyalogezred utászosztagának, majd 1917-től műszaki századának a parancsnoka Ungár Károly hadnagy volt. Az ezred Lublin irányában támadott, részt vett a Rudnik-i ütközetben, valamint a Piotrkow-i harcokban, és védelmi harcot folytatott Bychawa-nál, majd váltakozó szerencsével harcoltak a San folyó mentén.
Ungár főhadnagy egyik hőstette 1915. április 2-ra esett. A harcok Bukow Bordo magaslatán folytak. Az ezredparancsnok április 2-án kiadta a parancsot Ungár Károlynak, hogy a jobbszárny mögött lévő sziklás hegykúpot szállja meg abból a célból, ha az ellenség a rajvonalunkat áttörné, ő ezt a hegykúpot akkor is tartsa. A bátor utásztiszt gyorsan átgondolta a helyzetet. Tudta, hogy a hidegben, fagyban agyoncsigázott legénység képtelen ellenállni a hatalmas túlerő támadásának. Már azt is látta lelki szemei előtt, hogy sikeres támadásukkal az oroszok előtt szabaddá válik az út a Wolosata-völgybe. Gyorsan ellentámadáshoz csoportosította katonáit azzal a céllal, hogy kellő pillanatban – kapott parancstól függetlenül – ellenlökést intézhessen az esetleg benyomuló ellenségre. Rövid idő múlva az oroszok a jobbszárnyon heves rohamot intéztek a magyarok ellen. „Vorwárts!” „Előre!” – üvöltötte Ungár főhadnagy, majd katonái élére kiállt, és a sziklás hegykúpról fergeteges rohamot intézett a támadó oroszok ellen. Hatalmas lendülettel vetette magát az utászkülönítmény a veszélyeztetett irányba. Az ellenség azonban hamarabb érkezett az ezred állásaihoz és hatalmas tüzet zúdított az utászokra. A bátor főhadnagy felvette a tűzharcot, nem hátrált. Két részre osztotta embereit, majd fedezékbe vonultak.
Ungár főhadnagy arról értesült, hogy újabb támadók érkezése várható. Türelmesen várta az erősítésül kapott emberek beérkezését. A kürtösnek pedig megparancsolta, ha az utolsó katona is beérkezik, ő akkor a kezével int, s azonnal fújja a rohamjelet. A kürtös idegei már nem bírták a feszültséget, s hamarabb elkezdte fújni a rohamjelet. Rohant előre az egész csapat. Rövid, elkeseredett kézitusa után mintegy 500 méter széles szakasz teljesen meg lett tisztítva az ellenségtől, miközben 103 foglyot ejtettek. Ezt követően még egy sikertelen rohamot intéztek ellene az oroszok, de azokat is visszaverte. A harcban Ungár főhadnagy 60 katonájából csak 34 maradt. 12 halott és 14 sebesült volt a veszteség. Az ellenség a kritikus jobboldali arcvonalszakasz előtt 200 halottat hagyott hátra.
Ungár Károly főhadnagy ezred-utászosztag parancsnokot elöljárói felterjesztették a birodalom legmagasabb katonai elismerésére a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjével való kitüntetésre.

A későbbi korok sem kímélték az utászokat, s komoly, összetett feladatok ellátását várták el tőlük. Az 1965-ös, Összfegyvernemi tankönyv tartalékos tisztek részére az alábbiakban határozza meg kötelességeiket:
„A műszaki csapatokat rendeltetésük szerint felosztjuk: utász, út- és hídépítő, állásépítő, pontonos hidász, deszant átkelő, álcázó, építő és tábori vízellátó alakulatokra.
A műszaki csapatok alapvető feladatai a következőek (a teljesség igénye nélkül):
– az ellenség és a terep műszaki felderítése;
– a korszerű tömegpusztító eszközök hatásának ellenálló műszaki építmények létesítése;
– átjárók létesítése műszaki zárakon, rombolásokon, torlaszokon, sugárzó anyagokkal szennyezett terepszakaszokon, és ezen kívül a terep aknamentesítése;
– átkelőhelyek berendezése és fenntartása a víziakadályokon;
– ellenséges védelmi építmények rombolása műszaki eszközökkel, rohamcsoportok kötelékében;
– álcázási munkák végrehajtása, valamint színlelt objektumok létrehozása;
– ellenséges atomcsapások következményeinek felszámolására irányuló műszaki rendszabályok végrehajtása.

Hölgyeim és uraim!
A Hídverő-díj birtokában én ezeket az előírásokat a jövőben magamra nézve iránymutatónak ismerem el.
Tisztelt kuratórium, remélem, nem értettem félre a díj jelentését!


El­hang­zott az Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány díjátadó ünnepségén, 2019. október 12-én, Székely­ud­var­he­lyen