Továbbképző

Hommage à Örkény István

Ugye, csak viccel, Tanár Úr?! Pont maga kérdi, hogy miért jelentkeztem… Hát nem maga mondogatta mindig, hogy milyen fontos a szakértelem? Hogy egy valamit is magára adó bérgyilkosnak folyamatosan képeznie kell magát, mert csak így tarthat lépést a konkurenciával, s vívhatja ki a szakma elismerését? Meg aztán, Tanár Úr, ne feledje, hogy az agytágítókon nem csak észt, hanem kreditpontokat is osztogatnak, amelyek nélkül, ha jól tudom, márpedig jól tudom, nincs fizetésemelés. Nekem pedig per pillanat egyetlen kurva kreditpontom sincsen. Következésképpen a fizetésem is a Mariana-árok alján ücsörgő béka segge alatt van.

 Viszont egy bérgyilkosnak is meg kell élnie valamiből. Lehet, hogy önnek a Kompetencia Elvű Bérgyilkos Továbbképző regionális programszervezőjeként nincsenek momentán anyagi gondjai, de a magamfajta kiskaliberű, mezei bérgyilkosnak nap mint nap komoly megélhetési problémái vannak. Az asszony ráadásul idült plázafüggőségben szenved. A vásárlás a mindene. Egyetlen nap kihagyás után is már komoly elvonási tünetei vannak. S akkor még nem beszéltem a két lányom felsőfokú taníttatásáról. Gyógypedagógus szakra járnak a drágák. Egy vagyonba kerül a képzésük. Tessék? Hogy büszke lehetnék arra, hogy hagyományos családmodellben élünk. Hát hogyne lennék az, tisztelt Tanár Úr, hát hogyne lennék az! Csakhogy mindez plusz kiadásokkal jár. Régebb - még ha szűkösen is - de valahogy mindig kijöttünk a fizetésemből. Amióta azonban ilyen olcsó lett az emberi élet, már nem kifizetődő bérgyilkosnak lenni. Dupla munka, fele fizetség. Magának nem kell mondanom, hogy mennyi lótás-futással jár ez a szakma. Hogy milyen nagyfokú precizitásra van szükség a kivitelezéskor. Elég egy kis figyelmetlenség, egy szúnyogszellentésnyi szórakozottság, s a célszemély feje helyett a szomszédét viszi le a dum-dum golyónk. Hogy ne dramatizáljam túl a helyzetet? Már hogy dramatizálnám túl, tisztelt Tanár Úr?! Én csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy miért jelentkeztem erre a továbbképzésre. Szóval, kell a lé, drága Tanár Úr, kell a lé, különben az utcára kerülünk! Csak nem akarhatja azt a cég, hogy egy munkáját mindig tisztességgel s hozzáértéssel végző, becsületben megőszült bérgyilkos a kukák között végezze?! Az igazat megvallva én már nem is bérgyilkos, hanem éhbérgyilkos vagyok. Hát, kérdem én, lehet ennél mélyebbre süllyedni?! Hogy már beteltek a helyek?! S ezt csak úgy lazán, félkézből tetszik mondani? Velem, kérem, ne vicceljen! Nézze csak meg figyelmesebben azt a kurva listát, kell ott még valahol lennie egy helynek! Na, látja, Tanár Úr, hogy igazam van! Hát persze, hogy elteszem a pisztolyomat! Már hogy hadonásztam volna vele a Tanár Úr orra alatt?! Így tetszik engem ismerni? A hajdani kedvenc tanítványát? Én, kérem tisztelettel, csak a névsoron húztam végig a fegyver csövét, hogy megmutassam a Tanár Úrnak azt a szabad helyet, ott a papír alján. Már hogy lőttem volna szét a Tanár Úr fejét, mint egy túlérett sütőtököt?! Érvényes szerződés nélkül? Ingyen?! Ugye, maga viccel, Tanár Úr?

Érdemes bekukkntani ide is Örkény-ügyben: http://erdely.ma/kultura.php?id=115108