Különkettes

A flótás tudja télvíz idején, hogy bebugyolálva jobb járni az utcán, mint hajadonfőtt, kabát nélkül vagy éhomra. Vette hát a sapkáját, bojttal együtt felhúzta, egészen a lábafejéig, és arra rátett egy kis fodorhájas szalonnabőrkét, hogy még melegebbnek érezze a homlokát zseniálisan. Alá már nem is igényelt mást rétegesen, mint egy hervadozva száradt trikót, amelyet a mama kitett száradni még nyáron a hús- és ingszárító kötélre. Jobb nyáron megkomponálni a téli divatot, mint télen júniusi gázok után ácsingózni.

Amikor tehát a sapka fenn fészkelt a fejecskén, vett egy galibárdidohányos zacskót, rágyújtott, és kilépett az ajtón. Kinn olyan szél fújt, hogy rögtön megrezgette a gatyáját, a haját meg a térdekalácsát.

Pedig nem is gombászni indult, ahhoz hideg volt. Hanem kicsit henyélni, hunyálni, úton kapálni, otthoni ágytól távol maradgálni. Néha úgy érezte az utcán, helyetlen még akkor is, ha van hivatása. Mert nem elég a hősiességhez a sapka, a gatya meg a herbatea. Csak úgy hevenyészve ment, mendegélt, és mögötte az édesanyja kívánsága, hólyagzása, szigorú ispilángja. Merre menjen? Hajlíthatatlan maradt, ő csak a szomszéd hajnalkáig ment. Ott kapta meg mindig a szépséget meztelenül, ha besötétedett. Most is arra gurult, mint a görögdinnye.    

Hajnalka már kint gondolkodott a kapuban. Kettőt se kellett szólni, elindultak a diófák alá, a kertbe. Kicsi hajnal csak nézdelt a gombszemével, hova zuhan az út. Flótás nem szólt kettőt se, csak a lennadrágját érezte nyugtalankodni. Olyan iszapos volt hamar a dereka. Földhözragadt képzelete csak a szép gondolatra gondolt, a fertályokra hajnalka kendője alatt. Hajnalka is felvirradt arccal megyegélt. Sokat vonulgattak, zöldágaztak, tisztították a képzeletet, de nem merték vízszint és párban megérinteni a pázsitot. Mintha felvarrták volna őket kettőstül a levegőbe, és ott kellene szolgálniuk a becsületnek örökké.

Még akkor is láttam és sajnáltam őket, amikor mindkettőjüket feloszlatta egy tűzoltómester. Hogy hajnalka vagy flótás őre volt-e, nem tudni. De azóta külön mennek ugyanazon az úton, és csak felváltva szeretik egymást, nem egycsapásra. Legyenek boldogok így, ha már isten így tüzeli őket.