Vannak napjaim, amikor nincsenek se isteneim, se papjaim, csak a csönd van, s valami bágyadt üresség, jó lenne nem lenni már, odáig jutottam, mint Jeszenyin, vagy a többiek, a sokak, akik amikor látták, minden egyre megy, eldobták magukat, mint egy barackmagot, lehet, volt köztük olyan is, aki kacagott elmenőben, nem csoda, kacagva menni el elegáns dolog, megható, ó, mennyi fölöslegesség van minden mozdulatban, mennyi tétovaság, mintha csupa semmiségek jelentenék az életet, bár ha jól meggondolom, azok is semmiségek mind, amik körülveszik az embert ameddig él, mi van, ha elüt egy autó, semmi, ugyanaz, mintha fejedre esne egy cserép, volt egy barátom, ki csak a szívéhez kapott, mi kell egy halálhoz, hogy biztos legyen, mi kell ahhoz, hogy ne csak a véletlen döntse el a sorsodat, ki tudja, milyen erők és hatalmasságok vannak még, amikről nem is tudunk, mert nem figyelünk oda?