Items filtered by date: március 2019

Sehonnai János mennybe megy

Sehonnai János haladó alkoholista volt. Konok, elszánt munka eredményeképpen. Erre a maga módján büszke is volt, csakhogy nem akadt senki, akinek elmondhatta volna. Meglepetten kellett tapasztalnia ugyanis, hogy az embereket nemigen érdekli mások alkoholizmusa.

Az utolsó sárkány

Valahol mélyen, több száz, ezer ölre a föld alatt élt egy sereg gyíkszerű hüllő. Akkorák voltak, mint a vadászkutyák. Testüket pikkely borította, végtagjaik karmokban végződtek, két-három vagy még ennél is több fejük nőtt és olyan szárnyuk, mint a denevéreknek. Azonban repülni már egyik sem tudott, idővel elcsökevényesedett a szárnyuk, szemük, majd maguk is kipusztultak. Hogy miként kerültek a föld alá, éppoly rejtély, mint fennmaradásuk és későbbi pusztulásuk is. Utoljára már csak egyetlen példány maradt, a legerősebb, egy háromfejű, mindnyájuknál eszesebb „sárkány”. Ez, megszimatolva a rá váró veszélyt, kimenekült a barlangból. Sokáig, talán heteken át tévelygett a föld feneketlen gyomrában, barlangról barlangra, egyik labirintusból ki, a másikba be, amikor egy szép napon felvergődött a felszínre.

A panellakás

A panellakás különleges. Egyedi. Egymásban vannak az emberek, olyannyira, hogy alig egy méter választ el a szomszéd ajtójától, de nem tudod, ki lakik mögötte. Egyszer találkoztam a szomszédasszonnyal, s azt kérdezte tőlem, hát nem az a kisgyerekes család lakik ott? Nem, mondom, már három éve mi béreljük a lakást. Szóval, éldegélünk egymás mellett. Csak a hangokról, szagokról ismerjük egymást. Hangok a felső szomszédtól, szagok az alsótól. A fenti férfi mindig más lányt visz magához, s intim együttléteit mindig halljuk. És a hangok alapján azt is tudjuk, épp ki van nála, mert van, aki csendes, van, aki végig visongja a gyönyört… Mi nem akarjuk hallani, de halljuk. Vékonyok a falak, sokszor nézek felfele, hogy nem szakad-e be a plafon.

Subscribe to this RSS feed