Alig tíz esztendeje, hogy elment közülünk, és lám, már a hangját sem ismerem fel a reá önvallomásával emlékező bukaresti rádióban... Pedig találkoztunk, és váltottunk is néhány szót, talán három-négy alkalommal. Csak amikor a fővárosi életéről, s a románsághoz , a román emberekhez és a mindenkori román hivatalosságokhoz való viszonyáról kezdett vallani, akkor esett le a tantusz, hogy korántsem ismeretlen, csupán csak elfelejtett hangot hallok, éspedig a Kriterion kiadó szinte már legendás igazgatójától, amúgy mellékesen pedig az RMDSz alapító elnökétől.

Olvasom a mai lapban, hogy mennyi szép szó, dicséret elhangzott, és teljes joggal, az öt esztendeje eltávozott irónkról szóló konferencián. Mivel pedig a fodorsándori őszinteség jegyében be kell vallanom, hogy ezt a konferenciát - ezt is – figyelmetlenül elmisszeltem, kénytelen vagyok ide leirni az oda kivánkozó mondanivalómat.

A szaklexikonok  megemlékeznek róla, az irodalmi köztudatban mégsincs benne az, hogy Tamási Áron híres regényhőse, a hargitai erdőpásztor Ábel  a valóságban is létezett . Létezett bizony, ha nem is száz százalékosan  úgy, ahogy már hetvenöt éve  olvassuk és szeretjük, hanem  inkább az ötletcsíráztató modell szintjén. Az irodalmon kívüli „civil” világban Ladó Lajosnak hívták, és éppen száz évvel ezelőtt született. Ha nem is abban a ”nagy káposztatermelő faluban”, Csíkcsicsóban, ahonnan Tamási származtatja, de nem is nagyon messze tőle. A Hargita túlsó oldalán, Lövétén látta meg a napvilágot.

”Soprontól Brassóig”.Amikor ezt olvassuk az újságban, halljuk a tévéből vagy a rádióból, biztosak lehetünk benne, hogy az egész Kárpát-medencét átfogó tematikus híradásra, panorámára számíthatunk.. A menetirány éppen a forditottja őseink útvonalának. Ők még keletről lovagoltak nyugatabbra, ahonnan mostanában , Európához felzárkózandó, lassabban épülő autópályákon és szaporodó repülőtereken érkező utasokkal az anyagi és szellemi civilizáció megannyi vívmánya is szabadon áramolhat már irányunkba, kelet felé.