Mit mondana vajon ma nyolc év után, ha közöttünk járna-kelne? Biztos lenne egy-két ötlete arra, hogyan lehetne fiatal, középkorú és idős olvasóközönséget például beültetni egy farsangi felolvasóestre, amilyet nem régen, február 14-én szervezett városunkban az országos és határon túli körútra indult E-MIL.
Sajátságos könyvbemutatóm volt temesvári a Bartók Béla Líceumban: az egyik 10. osztály és magyartanárnőjük, Bakos Ágnes vendégeként tarthattam egy interaktív irodalmi órát a Haza a magányban c. epigrammakötetem kapcsán. Ennek során arra is figyeltem, hogy manapság mennyire érzékenyek, mennyire felkészültek a fiatal olvasók a vers befogadására. Az előre kiosztott hat kötetből hat tanuló választott ki egy-két epigrammát, értelmezte, sőt, egyik-másik elemezte is. Meglepett érett gondolkodásuk, problémalátásuk.
Vers a hazám, legalább szavaim forrás vizeként, ha
Napra kibuknak, a fényt gyöngykoszorúba szövik,
S nincs hatalom, mely erőtereit csonkítani tudná:
Verslábat Trianon meg soha nem futamít.
Építő, ami délre megáll, leomolna napestig,
Lenge, dülékeny a szó, lelkedet is befalazd,
Bárha szorítna derékon, a mellen: a szívbe fogózva
Áll meg a kín meg a láz ötvözetével a vers!
Írod, mint dobogott szíved a hajdani
Versek napsugaras, tiszta zenéire
Még barbár Tominak vad ricsajában is,
Ábrándok ligetébe vitt
Olykor, merre babér s csók aromája leng:
Ó, bár számkivetés vége jöhetne már
Ízes borral eléd, és megölelni, kit
Több mint kétezer éve vársz!
Ellenrímek
Sezlonja lennél, puha bőrös
fotelben párna,
mely félhomályban őrá várna
egy redőnyös
szalonban, — hol tapló vagy azúr-
kék fedelű
könyvére lámpaernyőn derű
hullna hanyagul,
míg hajnal riaszt ablakszemen,
kékkel ködlő…
Bármije lennél, — csupán csörgő-
órája nem!