Már másodjára hagyom el a szemüvegemet az utóbbi pár évben. Valami sántít a fenti mondatban, személyes mátrixomban nem is értelmezhető. A szemüvegemet elhagyni egyszerűen bűvészmutatvány lenne, miután kizárólag éjjelre, alváshoz veszem le.
Szülinapi találkozás Salman Rushdie-val
Szeretek a számok bűvöletében forgolódni, ahogy a nyelvében is, bármennyire is csodálkozna ezen drága matektanárnőm, Kati néni. Pedig akkoriban is élveztem, ha éreztem az összefüggéseket, a játékot, csodáltam Barbut, akinek összejött a nagy találkoz(tat)ás a matematika és irodalom között, majd Mérőt, elvégre ő is onnan indul ki, etimológiailag is, mér, mérleg – mint én – méreget, mérlegel, mér eget, földet – ha nagyon Czakó Gáborosra vesszük, úgy-e.
Egy Csontváry-kiállítás margójára
Az egyik dolog, amit nagyon szerettem rövid tárlatvezetői létem alatt, hogy más lehettem, mint ami, aki valójában voltam, közben meg a leginkább önmagam. Olyasmit csináltam, ami logikusan nem következett a „szakmai” előéletemből, közben pedig valamit, ami a leginkább passzolt hozzám: emberekkel kapcsolatba kerülni, megosztani információt, (élet)tapasztalatot, gondolatokat ébreszteni, kommunikálni, kontrollálni és spontánnak lenni, igen, egyszerre, gyönyörködtetni és gyönyörködni, stratégiákat alkalmazni, pillanatok alatt váltani, szolgálni és meghatározni, folyamatosan adni és töltődni. Tanárként működni a szó jobbik, emberibb értelmében, nem középiskolás fokon, középiskolásoknak is.
Terek, amikből kipottyantunk, mint valami fekete lyukból, jó esetben még magunkra találunk, csak a tér vész el visszafordíthatatlanul, számunkra egy valamikor kitöltött, belakott tér, egy egész világ, saját szívritmussal, álmokkal, bibircsókkal. Hiába tudjuk a címet, visszamenni nem opció, egyirányú az út, behajtani tilos, vagy nem érdemes, vagy inkább csak egy mellékszál, ami idővel elvész az egyéb tennivalóink között. Nincs kortárstalálkozó, sebnyalogatás. Seb sincs.
Középiskolás koromban szembesültem először a nagy elválasztással, amit természetesen mi, nyugatiak eszközöltünk a világ felosztására, megértésére. Egészen pontosan a nyugatiak, "mi" nélkül, akkor még . Popper Péter tolmácsolásában létezett a "vagy" kultúrájú Nyugat, amire a szembenállás, konfliktus, végletes megélés volt jellemző, illetve az "és" kultúrájú Kelet - kiemelten India - a toleráns, elfogadó, árnyalt világ. Ez a szinte infantilisan leegyszerűsített világkép sokáig elkísért kiterjesztett kamaszkorom állomásain, hogy végűl romantikus-jógás énemnek mindkét világ tükröt tartson.
Az angolok egyik legkikezdhetőbb pontja a gasztronómiájuk mellett az ünnepeik, ünneplési szokásaik, az ünnephez való hozzáállásuk. Ellenben nagyon jó problémamegoldó készséggel rendelkeznek, ha valami hibádzik: kölcsönvesznek, kipótolnak. Így egy kalap alatt gyakorolhatják az empátiát, elfogadást, a diverzitást is.
Szerencsére az angolok egy másik alternatívát is kínálnak, ha elvesztél antipragmatikus eszközeik, nonszenszviselkedésük és egyet mondok mást értek (de lehet, hogy pont most komolyan gondoltam) nyelvi játékaik között. Nemcsak időjárás-jelentés (és reflektálás rá) van ám, létezik egy másik jellemző narratíva is, a varázsmese. És lehet szájat húzni, öklöt rázni, finoman elmosolyodni, mégsem lehet kikerülni – nekem lassan fizikailag sem – a legangolabb varázsmesék alfáját és ómegáját, Harry Pottert.
Ilyenje van, ebből él a csíki ember, de az angol is. Magyarázom.
Essünk túl mindjárt az elején a hamis mítoszokon, anélkül is tartogat a téma épp elég izgalmat.
Angliában nincs köd, legalábbis abból a fajtából, amit angol nyelvkönyvekben tanítanak otthon - és mutatják a Táuer Bridzset, hogy milyen szép így is.
Szeretem komolyan venni, ha megígérek valamit. Ott tartottam, hogy paleontológus leszek. Mindjárt itt vannak a szauruszok. Emlékszem, amikor kezdő anyaként szembesültem a gyermeki agy határtalan voltával, és nem megszokott (mondanám normális, de ilyet itt nem mondunk) irányultságával. Pánikoltam.
Én úgy jártam, hogy egy paleontológustól tudtam meg, hogy emigráns vagyok. Ekkor már 7 éve éltem foltokban a Királyságban, de még mindig nem bírtam megtanulni, hogy egyszerű kérdésre csak egyszerű választ szabad adni. Nincs olyan, hogy belekezdünk a magyarázatba, még olyan sincs, hogy complicated, csak olyan, hogy 7, right, ok, good, de főleg excellent, fantastic, brilliant.