Szerkesztőség

Szerkesztőség

Utolsó Bretter Varga László Edgárral

A Bretter György Irodalmi Kör legutolsó estjén, február 18-án, hétfőn este a kolozsvári Bulgakovban Varga László Edgár újabb, Rimbaud-verseit hallhatják a kedves érdeklődők. Vitaindít Horváth Benji, moderál Sánta Miriám.

Válasz egy Márai-levélre

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára által meghirdetett irodalmi pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a levéltár gyűjteményében található értékes iratanyagra, elmélyítse a Levéltár és a nagyközönség közötti kapcsolatot, valamint tisztelegjen az irodalom egyik kiemelkedő alakja előtt. A választott gépelt levelet, Márai Sándor 1982-ben írta magyar-amerikai barátjához, Sziklay Andor íróhoz. A pályázatra jelentkezők Márai személyes hangvételű levelére írásban válaszolnak. A legjobb válaszleveleket a Levéltár értékes nyereményekkel díjazza.

E-MIL est a Magyar Széppróza napján

Tavaly először ünnepelte Jókai Mór születésnapját a Magyar Széppróza Napjaként a kortárs magyar irodalom. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája idén is felolvasást tart ez alkalomból. A Magyar Írószövetséggel közösen, február 15-én szervezett esemény meghívottai: Fischer Botond, Horváth Benji és Márton Evelin. Az est házigazdája: Karácsonyi Zsolt. Helyszín: a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéház és Kultúrbisztró. Kezdési időpont: 19 óra.

Ady és én

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (székhely: 1037 Budapest, Kunigunda útja 64.; a továbbiakban: Szervező vagy MTVA) Pályázatot hirdet „Ady és én” címmel Ady Endre életével vagy valamely művével kapcsolatos rövidfilm (Videó), fotóművészeti alkotás (Fotó) vagy bármilyen műfajú irodalmi mű (Iroldami mű) – együtt úgy is, mint: Pályamű – készítésére. A Pályázat lebonyolítását az MTVA M5 Csatornaigazgatósága végzi.

A Pályázatra jelentkezés és az elkészült Pályaművek beküldésének határideje: 2019. március 15. 24:00 óra.

Korunk 2019/2.

A Korunk folyóirat februári számának tematikája: utópiák. Különös jelenség: egykor az utópia volt a társadalomról való normatív (értékeket kijelölő) gondolkodás, sőt a társadalomfilozófia egyik legfontosabb műfaja. Ma körülnézve azt tapasztaljuk, hogy nincs már utópia, ez a műfaj halott. Miért történt ez a váltás, és milyen domináns beszédmódokat hagyott maga után? A 20. századi nagy utópiák nyomorúsága, kudarca után a negatív utópia (disztópia) lett egyeduralkodóvá? Vagy az utópia nagyon is élő – és épp ez a baj vele?

Láng Gusztáv Váradon

Február 8-án, pénteken 18 órától Nagyváradon a Szilgligeti Stúdió fehér termében (Moszkva utca, Sonnenfeld palota) bemutatják a Kántor Lajos és Láng Gusztáv szerzőpáros Száz év kaland – Erdély magyar irodalmáról című kötet (Bookart kiadó, 2017). Jelen lesz Láng Gusztáv irodalomtörténész, a művet Boka László irodalomtörténész és Markó Béla költő méltatja. Házigazda Szűcs László.

Interjú Szávai Gézával

- Mit adtak neked a küsmődi gyermekévek, ami egész életedben végig kísér?

- Én természeti embernek születtem egy székelyföldi apró településre, a Hargita megyei Küsmődre. Amikor egyetemi hallgatóként az akkor éppen divatos könyveket olvastam a „primitívekről”, finomabban szólva a természeti népekről, azt mondtam, mit tehetnék, tuti, hogy én is primitív vagyok. Tizennégy éves koromig olyan természet-közeliségben, ha tetszik: természeti közösségben éltem, hogy onnan úgy tereltek be a székelykeresztúri gimnáziumba, mint egy ridegtartásban élő borjút a legelőről. De mindmáig óriási szerencsének érzem, hogy „természeti (primitív?!) emberként” nőhettem fel.

Sántha Attila Kolozsváron

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov Café Álljunk meg egy szóra című irodalmi beszélgetés-sorozatának legújabb kiadásában Sántha Attila költővel beszélget László Noémi: 2019 január 31-én, csütörtökön este 7 órától a kolozsvári Bulgakovban.

Balla Zsófia Vásárhelyen

70. születésnapja alkalmából ünnepi versdélutánnal köszönti Balla Zsófiát a Kós Károly Akadémia és a Látó szépirodalmi folyóirat 2019. január 30-án, szerdán, délután 5 órárától a marosvásárhelyi Bernády Házban. A költővel beszélget: Markó Béla és Kovács András Ferenc. Verset mond Bíró József színművész. 

Aquincumi költőverseny

Az Aquincumi Múzeum, a Magyar Írószövetség és a Pannon Művészet Alapítvány meghirdeti a XXII. AQUINCUMI KÖLTŐVERSENYT.
TEKINTETTEL AZ AQUINCUMI MÚZEUM ALAPÍTÁSÁNAK 125. ÉVFORDULÓJÁRA, A HÍVÓMONDAT: „EXEGI MONUMENTUM AERE PERENNIUS.”
„Ércnél is maradandóbb művet emeltem én.” (Horatius)

Subscribe to this RSS feed