A 8. szárhegyi írótábor vitáiról
Fotó: Oláh István

A 8. szárhegyi írótábor vitáiról

(Előzmények) Az erdélyi magyar írók – Zöld Lajos, a képzőművész-alkotótáborok lelkes animátora kezdeményezésére – 1980-ban találkozhattak először Gyergyószárhegyen a kolostorban, megbeszélendő élet és irodalom akkoriban Romániában igen-igen komplikálódó problémáit. A folytatásra 1990-ben került sor, de csak a harmadik szárhegyi találkozón döntöttek úgy a résztvevők, hogy ezentúl rendszeressé teszik az összejöveteleket.
Az első három szárhegyi találkozó dokumentumai, Szekértábor a Szármány hegyén.

Gyergyó­szárhegyi találkozók, 1980–1990–2000 címmel 2008-ban jelentek meg. A negyedik találkozóra Hargitafürdőn a Sportszállóban került sor, öt év szünet következett, 2006 óta kétévente Egyed Péter és Fekete Vince, valamint a gyergyószárhegyi alkotóközpont vezetője, Kassay Péter szervezésében rendszeresen sor kerül a találkozókra. A 2001 és 2010 közt sorra kerülő írótalálkozók első kiadásai Kortárs magyar irodalom (2001–2010) címmel jelentek meg 2011-ben Egyed Péter szerkesztésében. Mindezt azért említettük fel, mert a két kötet ismeretében bárki fogalmat alkothat arról, hogy kik, mikor és hogyan viszonyultak a találkozók centrumában álló témákhoz, a kortárs magyar irodalom problémáihoz.
(Pomogáts Béla irodalomtörténete) Idén Pomogáts Béla eddig a Pallas-Akadémiánál több kötetben megjelenő, de még nem befejezett nagyméretű művéről, a Magyar irodalom Erdélyben című irodalomtörténetről folyt a vita. Először a szerző, Pomogáts Béla beszélt Erdélyhez fűződő több évtizedes, bensőséges kapcsolatáról, irodalomtörténészként, kritikusként, esszéíróként, antológiák összeállítójaként több mint negyven kötetet jelentetett meg az erdélyi irodalomról, irodalomtörténetének tehát vannak fontos előzményei. Az 1968-ban megjelenő (azóta újra kiadott) Kuncz Aladár-kismonográfia nyitotta a sort, majd a transzilvanizmus kezdte érdekelni. Irodalomtörté­netének ihletői és előzményei közé sorolta Kántor–Láng irodalomtörténetét (Romániai magyar irodalom 1944–1970). Nem volt véletlen tehát, hogy a vitát épp a két idézett szerző, Kántor Lajos és Láng Gusztáv előadásai nyitották meg. Kántor az irodalomtörténet és általában az irodalomtörténet-írás egyik legnagyobb, legmegkerülhetetlenebb problémájának a kiegyenlítődési szándékot tartja, az állandó méricskéléseket, ahol értékes és értéktelen(ebb) óhatatlanul egy szintre kerül, szerinte elfogadhatatlan, hogy az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb írója, Páskándi Géza ugyanolyan terjedelemben szerepeljen, mint egy riporter, akinek az érdemei elévülhetetlenek. Nagyon fontosak az arányok. Ezt hangsúlyozta egyébként villódzóan szellemes előadásában egykori szerzőtársa, Láng Gusztáv is, méltatva ugyanakkor Pomogáts munkabírását s vállalkozását, kiemelve, hogy kialakulóban a kánon, centrumában Dsida Jenővel vagy Kuncz Aladárral, Tamási Áronnal a két világháború között. Ami a 90-es változások és az utána következő két évtized irodalmát illeti, a vélemények megoszlanak vagy éppenséggel éles ellentétben állnak egymással. Ez az újabb kori kánon most alakul. A további előadók – Fűzi László, Elek Tibor, Cseke Péter vagy Borcsa János – is elismerték ezt, ugyanakkor hangsúlyozva, hogy ez a többkötetes irodalomtörténet óhatatlanul kézikönyvvé is válik, s mindannyian felemlegették – Elek Tibor különösen dokumentáltan és élesen – a mű hibáit, elírásait, ami főként a címek esetében botrányos. És úgy látszik, elkerülhetetlen, hiszen a Pomogáts által is haszonnal forgatott ötkötetes irodalmi lexikonban is sok a pontatlan cím, megjelenési dátum, sok a megdöbbentő műfaji besorolás etc. S pontosan azért aggasztó, mert egy kézikönyvről van szó. Itt felmerült az is, hogy a kiadó Pomogátsot kissé magára hagyta, de az is, ami nyilvánvaló, hiányzik, s egyre fájdalmasabban hiányzik az erdélyi magyar irdalom 1919-től kezdődő műveinek pontos, megbízható bibliográfiája. Pomogáts nagy vállalkozása folytatódik, a hibák pedig egy esetleges új kiadás esetén korrigálhatók. S remélhetőleg Pomogáts Béla irodalomtörténete kar- és kortársai számára is kihívást jelent majd, s esetleg újabb irodalomtörténetek íródnak. Reménykedjünk.
Ahogyan a vita résztvevői is reménykedhettek, legalábbis abban, hogy két év múlva ugyanitt újra találkozhatnak. Hiszen az erdélyi irodalom problémái újratermelődnek, a vita szünetében már folyt az aláírásgyűjtés a Látó megmentése érdekében. A Látót a szintén marosvásárhelyi Vatra című román irodalmi folyóirattal szeretné összevonni a megyei tanács, ezáltal mindkét folyóirat elveszítené „jogi személyiségét”, sehova nem pályázhatnának többé, s teljesen kiszolgáltatottá válnának kiadójuk, a megyei tanács mindenkori szeszélyeinek, melyeknek – ennyit legalább leírhatunk – kevés közük van az irodalomhoz.


Forrás: www.3szek.ro