A gól logoszai*

Sülnek a kemény nyársakon a friss malacok... Ropogós
lesz? Ropogós! Barbarossa nagyon izgatott,
itt-ott föltûnik, kuktasapkája lecsúszik, fölhúzza... Itt
is Márkus – ott is Márkus! A kicsi Márkus meg... sehol!
Valami udvarhelyi csajnak meséli Dosztojevszkijt.

Kara legyint, aszongya: Hegellel nem lehet halászni...
sem vadászni! Hegellel csak lefeküdni lehet,
csak bubukálni lehet... s azt is egyedül – de hát neki
itt van Noémi! Most jött haza az Überallesbôl – és
végleg! –, mert jobb Zetelakán egy Kara, mint Düsseldorfban
egy fácán! Avagy: kituggya – teszi hozzá
Kara... Hogy mondtad?! – csattan föl a Jövendô Ara,
Kara Arája, s ad neki egy finom, egy pici, egy édeskicsi
pofot, egy pofit, egy poficillint, mondhatnók,
amit megirigyelhetne minden jövendô Vôlegény,
még ha költô is netalán az istenadta.
Jánosaink legnagyobb Jánosa viszont hic et hunc
határozza el, hogy kivilágos kivirradtig iszik holtigholtomiglan
a zetelaki, csabakirályfis-csillagos éjszaka
leghangulatosabb, igazi korcsomájában, ami meg
is történ, sok-sok számára ismeretlen hallgató és nótacsokor
meg Mózsiék, a Kéményseprô, a Postás és a
Traktorista meg egy Barát vállán, vodka, konyak,
sör-bor-pálinkával a hátuk megett. „Én csak egy kolozsvári
költô vagyok” – mutatkozik be a Bufetben
asztaltársainak OJD. „Valami írószerûségek vannak
itt” – szólt oda Mózsi reggel a vadásznak, aki, mielôtt
kiment volna az erdôre lepuffantani a medvét,
még bedobott egy finom kávét és egy jó szíverôsítôt
– a köményesbôl.
Tibi a futballmeccsre készülôdött fôleg, s mondta,
hogy: ejnye-bejnye, a Filológián ki kell hirdetni egy
nagy, szép, színes plakáttal, hogy van a Zetelaki Írótábor,
és hogy mikor, és hogy kik jönnek, de ezt a
Sánthát már nem érdeklik a filologinák, mer már ô
bé van biztosítva Szerénykével, jön a lagzi, s nem
kell semmi plakát a Kolozsvári Bölcsészkaron, mer
uccse jönne el senki, s különben is inkább esküvôi
meghívót nyomtatunk, minek is annyi nô nektek,
mert úgysem becsülitek meg ôket, különben sincs
pénz, mert a minisztériumok nem adnak szubvenciót,
csak Böszi és Márkus. S aztán jött Szidi és Andika.
Ihaj-csuhaj!
Feri... hol volt, hol nem volt... ügyeket intézett
Csíkszeredában, írókat szállított, ô volt a sofôr, s
közben írta a regényét, ô, Cimmerfráj, s örvendett
erôst, hogy bejutott a színház-tudományira, lesz belôle
kritikus, meg ki tudja még mi, nem mint... aki
kapusként úgy kificamította a lábát, hogy még hetekig
sem felejtette el Zetelakát, miközben nekilátott
negyedik „rexista” lírai kötetének a meginspirálódásához.
Attila megint megesküdött, hogy ô itt és most a
pénzügyekért fôbelövi magát – Mózes pedig csodálatos
mód nem szivattyúzott annyit, mint általában...
Déneslaca bemutatta a legizgalmasabb (és épp
ezért a legismeretlenebb) irodalmi oldalakat... amelyek
persze hogy a vásárhelyi meg a bukaresti napilapokban
jelennek meg. (Hol is másutt?) Avagy az
Echinoxban? És bizony Muszka is ott volt, de hol volt Melinda?

Meg Noémi? (Nem a Karáé!)
Böszi mindenkivel beszélgetett... mindenkit meghallgatott,
mindent elintézett.
Márkusnak elromlott az autója, s vonattal kellett
azt elszállítani Bécsbe... Bözsefalvára így érkezett
gyalog az Úr prófétája, s aztán fölzarándokolt Kincses
Kolozsvárra. Beke Miki meghívta az összes írót
Bukarestbe, s mondta, hogy lesz ott nagy irodalmi
mozgás és kutyavásár, s Karát meg Franszoát elvitte
futballmeccsre. Ott aztán (Kovács) Feri, miután kapus
volt... lôtt egy förgeteges, egy konzseniális, egy
mumicillines... gólt!


A III. Zetelaki Írótábor egyéni jegyzôkönyveibôl